A Belső Ember!

Előszó!

Sokat gondolkoztam mit tegyek eme írással. Megpróbáljam kiadatni? Netán tegyem a fiókomba porosodni? Esetleg landoljon a kukába? Egyik mellett sem döntöttem! Közzé teszem, mindenki örömére, bánatára mint egy folytatásos regényt!! Köszönöm annak aki elolvassa!!!

Nem vagyok író, nem vagyok poéta, távol áll tőlem, hogy bármilyen túlzó jelzőt ragasszak írásomra.

Egyszerű ember vagyok, aki úgy gondolta, hogy érzéseit, gondolatait, félelmeit, bánatát, örömét az egész lelkét sorokba foglalja. Lehet, hogy kevesen lesznek kíváncsiak rám, az értékeimre, a hibáimra, de ha már pár ember elolvasta és magára ismer egy-két epizódba, már elértem a célomat, de ha én leszek az egyedüli, aki kezébe veszi, ezt az írást akkor sem leszek elkeseredve, mert úgy érzem kiadtam magamból és ez nagyon fontos! Igen, egy nap rá jöttem, írnom kell. Nem azért mert értek hozzá, hanem mert jön, jött az érzés meg kell szabadulnom terheimtől. Egy depressziós elme szüleménye? Lehet! Hány ember él úgy hogy mélyen elfolytja érzelmeit a külvilágot kizárva? Hány ember dobja el életét, mert nem bírja a lelki terhet, amit cipelni kell? Én nem teszem, én írok! Írok azért, hogy segítsek azoknak, akik nem tudják feldolgozni a belső világukat azoknak, akik nem ismerték fel, hogy lehet így élni. Meg lehet békélni a belső énünkkel. Nem pszichológiai regény, nem túlélési tanácsadás, egyszerű életrajz fantáziával dúsítva. Írásomban szándékosan nem alkalmaztam konkrét helyszínt, konkrét neveket. Nem akartam, hogy bárkit megzavarjon. Azt szeretném, hogy mindenki a saját fantáziája, érzései után tudja behelyettesíteni az adott helyet vagy éppen személyt. Azt hogy mi a valóság és mi a képzelet? Mindenki döntse el maga, fogja érezni belülről! Lehet, hogy minden betű igaz!

A mesék végszavával tudok válaszolni!

„ Aki nem hiszi! Járjon utána! „

A belső ember

Sokan hiszik, hogy tudják kik ők valójában! Lehet hinni benne, lehet mondani, hogy egy oltári őrültség, lehet tiltakozni ellene. Mégis valójában több személyiség lapul bennünk. Azt hogy milyenek leszünk, milyen tulajdonságainkat mutatjuk, a világnak mindig az szabja meg ki az erősebb. A valós énünk vagy az a rejtett belső én? Ez a két fél szimbiózisban él, egymást táplálják, hol erősítik, hol gyengítik a másik akaratát. Egyazon tudatból, lélekből és szívből nyerik energiájukat, mégis mások. Mindenkiben megbújik minden adottság, de a kettejük közötti verseny dönti el, melyiket használják.

Szabályok szerint élünk! Gyermekkorunk óta bennünk van, belénk nevelik a viselkedési formákat, alapelveket tiltott és kötelező dolgokat, de vajon hogyan döntöd el mi helyes mi helytelen. Ki sugallja a jó utat vagy éppen a téveset. Mi az, hogy szívből szeretni? Mi az, hogy fáj a lelkünk? Nehéz megmagyarázni!Persze tudományosan kifejthető, biológiailag logikus, de én másképp magyarázom.Fizikai létünk egy állomás, életünk szerelvénye itt ott megáll, de ez olyan út ahol nincs végállomás.Nem tudom, és nem akarom, elfogadni, hogy a halál után megszűnünk létezni. Hiszek a lélekvándorlásban, a sorsban és hiszek a megérzésekben, de nem vagyok hívő, nem hiszek istenben, nem hiszek a felsőbb akaratban.Elsősorban azt, kell eldönteni, hogy mi az, amire azt mondom, hogy én.

Egy test, egy tudat! De ebből a kettősből az, értelem dominál, tehát a testünk csak fizikai anyag, amit az agyunk irányít, de hát hogy is van ez? Az agyunk is szerves anyag. Akkor valaminek kell lenni, ami őt vezérli. Szerintem ez az a megfoghatatlan valami, amit léleknek nevezünk.Általában azt fogadjuk el amit, látunk, érzünk, tapasztalunk, de gondoljunk bele, hogy mennyi minden van, amit nem érzékelünk közvetlenül csak a tudomány fejlődése tudta bebizonyítani, hogy létezik. Elektromosság, mágneses mező, rádióhullám, stb…. . Még nem vagyunk felkészülve és nem tart ott a világ, hogy meg magyarázzuk, amit még nem lehet.

Szóval a lélek. Ő az, akire mondhatjuk, hogy valójában mi vagyunk. Ő irányít, ő adja meg a viselkedési formánkat. Túléli hordozóját és folyamatosan újjászületik, új testet keres. Felvetődik a kérdés, miért nem emlékszünk semmire? Egyszerű! Gondoljunk bele, mennyi információt, mennyi képet, mennyi tudást, érzelmet és mennyi tapasztalást rögzítünk egy életben. Úgy működünk, mint a modernkori számítógép. Memóriánk véges és ki kell üríteni, ha új információkhoz akarunk jutni. Újra kell bootolni, egy tiszta, üres agyban és ilyen csak az újszülötteknek van és a lélek vele együtt fog ismételten fejlődni.

Van mikor a régóta bolyongó lélek kifejlett példányba költözik, ami katasztrófát okoz! Jön az őrület, elmezavar legjobb esetben kettős személyiség. Maradjunk a számítás technikánál. Olyan folyamatot okoz, mintha egyszerre két operációs rendszert indítanánk el, és a hardverek megzavarodnak, nem tudják, melyik parancsot teljesítsék. Összeomlás!!!Új elme születése esetén is maradhatnak foszlányok, adat törmelékek, nem mindig sikerül tökéletesen az ürítés. Itt lép a képbe az álom, a dejavu, a hatodik érzék és a hasonló irracionális tapasztalások.Újra vesszük!

Mi az élet? Röviden azt mondhatom, hogy az élet, az hogy érzünk, tapasztalunk, működnek az érzékszerveink.

Mi van az álommal?Ha a szerveink pihenők rendelnek el és álomba merülünk, lehet, hogy egy másik életet élünk? Lehet rém álom, lehet csodás boldogság, lehet hétköznapi apróság, de érezzük, és ezen van a hangsúly. Tulajdonképpen megtörténik, mert átéljük. Egy másik, kusza, zavaros, sok apró történetre bontott valóság! Újra álmodunk dolgokat! A tudatalattink harcol, küzd, hogy másképp végződjön az álom béli történet, de általában nem ő győz és újra és újra megtörténik ugyanaz, olyan mintha egy mozifilmet néznénk meg sokszor, hátha másképp fog végződni. Nem, a megtörtént eseményeken nem lehet változtatni, csak tanulhatunk, elfogadhatjuk, erőt meríthetünk belőle.

Számomra a legfélelmetesebb dolog a dejavu. Bár okosok az agy egyfajta visszacsatolásával magyarázzák, hogy látsz vagy tapasztalsz valamit és az elméd ezt rögzíti és vissza játssza, ezért van, úgy érzed „ez már megtörtént”. Nem kívánok átcsapni a sci-fi világába, különböző idősíkok, quantum elmélet és fantasztikus események megmagyarázásába.Maradok az ezoterikus vonalon, hiszen ez az alapja amiért „tollat„ ragadtam .

Tegyük fel, hogy a lélek rövid időre kirándulásokat tud tenni testek között még aktív időszakban, vagy kommunikálni képes más hasonló értelemmel. Elképzelhető hogy nem a saját előző életünkből ránk hagyott emlékeket éljük meg újra, hanem mások élményei villannak elménkbe!Sorsunkat számtalan behatás irányítja! Sokszor csak egy pillanat, egy testünkön végig száguldó bizsergés, egy ösztön tereli a megszokottól teljesen eltérő mederbe életünket.

Megérzés!Valami megbúvó gondolat minek keresed az eredetét, de elképzelése sincs, honnan jön. Csak tudod és ennyi. Felvillanó képek, szótöredékek, energia hullámok. Bekövetkezik, eljön, s annyit mondasz Tudtam! Honnan? Mi súgja, jelzi azt, ami még nem történt meg? Miért nem lehet irányítani, miért tudjuk csak akkor értelmezni, amikor létrejött az esemény? Ez az a téma ahol több a kérdés, mint a válasz, amire irracionálisan is nehéz felelni. Elképzelhető, hogy ezért is a lelkünk felelős? Képes kalandozni az időben? Vagy egyszerűen folyamatok valószínűsíthetőségét képes összerakni? Nem tudom, de létezik.Valakinél fel – fel tűnik, akad, kinél rendszeresen megjelenik és van, akinél olyan erős, hogy már-már jóslásról beszélhetünk. Működik tudat alatt is.Ugye hallottátok már-„Megálmodtam”! Igen ez az a pont ahol kapcsolódik az eddig említett összes elem.

Lélek, megérzés, álom! Különálló részegységek, de mégis egy közös egységet alkotnak. Téged, engem, őt, a testet, a létet. Jó vagyok vagy gonosz, odaadó vagy önző, nyugodt vagy dühös, nem én határozom meg. Helyettem döntenek vagy jótékonyan engedik a szabad gondolkodást, de a háttérből figyelnek, s ha kell, közbelépnek. Mindig közbelépnek, és hiába szabadkozom „Nem akartam!”

De megtettem! És őket nem látja senki……

Folytatom………..

One thought on “A Belső Ember!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: