Suzy

Lázasan kotorászok elmémbe, hátha visszaemlékszem, hátha felvillan egy kép, egy foszlány mi történhetett az éj leple alatt, mit tett Gary, mert valami rosszat azt érzem. Torkomat szorítja a tudat, hogy tehetetlen vagyok, és nem tudom kordában tartani álombéli önmagam, Gary-t.

John! Te sem tudsz semmiről? Nem éreztél semmit?

Természetesen, nem, hiszen te is tudod, ha te alszol én is alszom, ott csak Gary az úr! Nagyon ritkán engedi, hogy lássuk, mit tesz, és csak kivételesen emlékszünk rá.

– Igen, John tudom! Zavarosan egy ház rémlik, olyan zöld kerítéssel, de homályos és elmosódott! Valahonnan ismerős. Kérlek, gondolkodj, oda kell mennünk!

Kövessük a sziréna hangját, az majd oda vezet. Nagy lehet, a nyüzsgés nem téveszthetjük el – javasolta John.

Kapkodva keresem az autóm kulcsait, tudom, hogy letettem tegnap este mikor munkából megérkeztem. De hová? Ilyenkor az agy kikapcsol és összezavarodnak az emlékek, hiszen mindig ledobom, valahová ahol éppen vagyok. Meg van! Természetesen a helyén van a fali, ósdi kulcstartón, hát igen itt kerestem utoljára. Sajnos a rend és fegyelem nem tartozik az erősségeim közé, talán ez is közre játszott abban, hogy most magányos vagyok.

Lerohanok a lépcsőn, ki a kertkapun, mindent magam mögött hagyva, bízva benne, hogy nem ma akarnak betörni a lakásomba. Nem érdekel semmi, nem érdekelnek, a következmények, csak az megtudjam mi történt! Az öreg Fordom ajtaját szinte feltépem és indítok pedig még be sem ültem. Felbőg a motor, nagyon szeretem ezt a hangot, megnyugtat. régóta összenőttünk a járgánnyal, benne megbízhatok nem hagyott cserben soha. Tiszteljük egymást, én vigyázok rá, óvom, ápolom, cserébe ő mindig elvisz, ahová szeretném.

Automatikusan elindul a zeném a kedvenc bandámtól. Rajtuk nőttem fel, ez a zene fejezte ki fiatalkori lázadásomat, hangulatomat, érzéseimet. Imádom! 40 éve nem tudom megunni, pedig ismerem már fejből az utolsó hangjegyig. Az erőtejes rock zene még inkább felturbózza megtépázott idegrendszeremet és gázt adok! Csikorognak a kerekek, belesüppedek a gyorsulástól az ülésbe. Száguldok, bár tudat alatt érzem, nem tehetek semmit, mégis hajt a düh, a félelem és a kíváncsiság!

Óvatosan Sam!- szólalt meg John, aki eddig csendben követte az eseményeket-nem szeretnék idő előtt test nélkül maradni, már hozzád szoktam!

Ó igen!, John sokszor óvta meg épségemet az évek alatt, heves természetem bajba sodort volna, de mint őrangyal mindig figyelmeztetett és többségében elkerültem a tragédiát. Kiegészítjük egymást, te segítesz, én segítek, ez így működik. Mint egy jó házasság, egymáshoz csiszolódtunk, figyelembe vesszük a másik érzéseit és úgy viselkedünk, hogy az kölcsönösen jó legyen. Persze vannak viták és néha nem szólunk egymáshoz napokig, de megenyhülünk és folytatjuk közös életünket.

Jól ismert terepen járok, ezerszer jártam a város utcáin, szinte bekötött szemmel is oda találnék bárhová. Most is látom a gomolygó füstöt és tudom, a főtér közelében kell keresnem az eseményt. Már közel járok a villogó fények megfestik az eget, váltakozva piros kék színben vibrálnak, és azt jelzik valami komoly dolog történt. Tovább nem tudok menni az utca végén rendőrautók állnak, eltorlaszolva az utca bejáratát. Leállítom az autómat és kiszállok, megpróbálom, nyakam kinyújtani hátha átlátok a tömegen és a bent rekedt autók fölött, de nem látok semmit. Egy oszlopot megkerülve kikerülöm a rendőröket és próbálok átvágni a kíváncsiskodó emberek között, ami nem egyszerű feladat mivel mindenki mindent látni akar és egymást lökdösik, tapossák, hogy ki ne maradjanak semmi értékes információból. Végre átértem a sebtében felállított újabb rendőr kordonhoz, innen nem lehet tovább menni. Innen már látom az épületet, legalább is, ami maradt belőle. A zöld kerítés! Persze! Már tudom honnan ismerős. Suzy, az első nagy szerelmem itt lakott!

Tizenhárom éves környékén voltam! Suzy az osztálytársam volt. Sokáig észre sem vettem, legalább is nem jobban, mint bármelyik kortársamat. Ám rügyezni kezdő nőiessége, hosszú szőke haja és az állandó nem szűnő mosolya egyre jobban felkeltette érdeklődésemet. Addig-addig bámultam, hogy befészkelte magát az agyamba és azt vettem észre, hogy várom a tanítást csak azért, hogy láthassam. Reggelente dobogó szívvel vártam az osztályteremben, hogy feltűnjön az ajtóban és akkor még jobban kalapált a szívem és semmi mással nem tudtam foglalkozni csak vele, csak azzal, hogy minél jobban felhívjam magamra a figyelmét. Kiskamasz voltam, bátortalan és a szerelemről semmit nem tudtam. Rituálét adtam elő, ahogy a hímek szokták párválasztás előtt. Próbáltam bohóckodni az erőmet fitogtatni, megmutatni mennyire okos vagyok és jóval komolyabb, mint a többi fiú, de nagyon sokáig nem értem célt, valljuk meg őszintén levegőnek nézett. John természetesen osztotta az észt és erőszakoskodott, hogy menjek oda, mondjam meg, hogy szeretem, hívjam el moziba és hasonló jó tanácsokkal látott el, de nem volt bátorságom, féltem a kudarctól és a megaláztatástól hogy nemet mond.

Barátaimnak sem mertem elmondani, mert biztos kinevettek volna és én lettem volna a gúny tárgya. Ilyen a gyerek természet. Csúfolják egymást, néha megveri az erősebb a gyengét fitogtatva felsőbbrendűségét és kirekesztik a jó tanulókat, mondván okos tojások. Ez így volt így lesz, hozzátartozik minden fiatal személyiségének kifejlődéséhez. Sajnos néha életeket határoz meg egy-egy agresszív fiatal, elnyomják a szolidabb, félénkebb egyedeket sokszor életre szóló lelki sérülést okozva ezzel.

Nem mertem lépni, inkább esténkén álmodoztam róla, sokszor perverz gondolatokkal, mert azért már kezdtem felfedezni a szexualitás lényegét, már hozzájutottam erotikus kiadványokhoz, titokban megnéztük barátom apjának pornó videóját, tehát kialakult bennem egy kép és egy vágy, hogy ez az egész szex dolog nagyon jó lehet. Elképzeltem Suzy-t ahogy levetkőzik, ahogy kidomborodnak a valóságosnál nagyobb mellei, ahogy leveszi alsóneműjét és elém tárul a látvány, amit még élőben sohasem láttam és sohasem éreztem. A többi utána már zavaros volt, mert nem tudtam mit is kellene csinálni pontosan és azt, sem hogy milyen érzés lehet. Annyit tudtam, hogy megőrülök a vágytól!

Eljött a pillanat, amikor feltűnés nélkül a tettek mezejére léphettem!

Szokásos tanítás előtti bevásárlást végeztem. Mivel nem voltam menzás magamnak vettem meg reggelimet az iskolához közeli közértbe mindennap. Két-három kifli, joghurt, sajt esetleg szalámi, ha jutott rá akkor egy kis édesség, csokoládé, cukorka is belefért. Kiválogattam az aznapi étkemet és a pénztár felé vettem az utamat még egy kicsit álmosan, mert soha nem szerettem korán kelni, pillanatok alatt felébredtem, mert megláttam őt. Éreztem, ahogy a vér elkezdett hevesen áramlani testemben, pulzusom az egekbe szökött. Előttem állt és keservesen könnyezett. Hallottam, ahogy barátnőjének mondja, hogy otthon eltette a pénzét, biztosan emlékszik rá, mindenét átkutatta, de most nem találja. Kosarában mogyorós cukorka és egy túrós rétes volt. John abban a pillanatban megszólalt- Itt az idő, ne légy gyáva!

Bár az infarktus kerülgetett annyira féltem, de vettem egy mély levegőt odaléptem hozzá, elvettem a kosarát- Majd én kifizetem-mondtam és nem vártam meg mit reagál a szemébe sem mertem nézni, a pénztárhoz léptem és a sajátommal együtt kifizettem. Szerencse hogy volt nálam annyi pénz, nagy lebőgés lett volna, ha ezek után én sem tudom kifizetni. Elért a boldogság, rám mosolygott –köszönöm Sam- búgta és egy puszit nyomott az arcomra, ment tovább és visszanézett rám. Abban a pillanatban nem volt nálam boldogabb ember, madarat lehetett volna velem fogatni. Láttad John? Visszanézett rám, sikerült! Nagyon büszke voltam magamra, dagadó mellkassal léptem ki az üzletből, és mint aki olimpiát nyert úgy vonultam az iskolába, és ha tehettem volna hangosbemondóval mondattam volna be gáláns cselekedetemet. Megküzdöttem a sárkánnyal, a saját sárkányommal, a szörnnyel, aki gyávaság és félelem képében jelent meg. A következő naptól, mindennap megleptem egy csokival vagy a cukorkával, amit szeret. Először furcsán nézett rám nem értette miért adom, valószínűleg azt hitte szegénynek nézem, és azért próbálok jótékonykodni ezért kicsit rosszallóan tekintett rám, de később meglátta szemeimben a szerelem tüzét és rájött valódi okára. Nyíltan nem mertem megvallani neki nagyon sokáig, de írtam neki levelet, amiben bevallottam mennyire odáig vagyok érte és óra végén a táskájába csempésztem irományomat, ami persze nem nélkülözte a szívecskéket és az I Love You-t sem. Vártam! Szinte egész éjjel fent voltam és számításba vettem az összes lehetőséget. Az első, aminek a legjobban örültem volna, ha reggel betoppan az iskolába (abban a szűk kopott farmerban, ami úgy kihozza formás alakját) meglát, odarohan hozzám, karjaimba omlik, és azt súgja- én is szeretlek, ajkaink összetapadnak és el sem engedjük egymás soha többé, persze valahol éreztem, hogy ennek csekély a valószínűsége. A második lehetőség, hogy mindenki rajtam fog nevetni, mert elmeséli az összes lánynak és állhatok ott megszégyenülten (mert akkor még úgy éreztem, hogy ciki, ha az ember kitárja érzéseit) és lesújtva kullogok majd olyan zugába az iskolának ahol senki sem lát. Kavarogtak tovább gondolataim, gyártották az elképzelhető változatokat, míg álomba nem merültem. Reggel kipattantak a szemeim és azon gondolkoztam túl vagyok –e már rajta, de nem! Még előttem volt egy végtelennek tűnő út és egy találkozás melytől annyira féltem!

Remegő lábakkal álltam a padom mellett, mert ülni nem tudtam, vérnyomásom felszökött, csak tompa pumpálást éreztem a fejemben és szívem egyre ütemesebben zakatolt. Megláttam! Valósággal ragyogott, ahogy belibbent hanyag járásával. (Vissza gondolva ez nem volt túl nőies, de akkor ez nem igazán érdekelt.) Vártam, hogy most eljön a vég, de egyik teóriám sem igazolódott be! Rám nézett, elengedett egy huncut mosolyt és a szemei valami nagyon biztatót sugároztak, mintha azt mondták volna „én is úgy érzek”! Boldog voltam, bár semmit konkrét választ nem adott, de el sem utasított! És ez jó! Utolsó órán azonban megtörtént, amire titkon vágytam. Egy cetli érkezett a „postán”, így neveztük mikor kézről kézre adtuk az üzenetet, amíg el nem jut a címzetthez. Várj meg tanítás után! Ennyi állt benne és egy mindent eláruló szívecske. Türelmetlen voltam, néztem a vánszorgó perceket egy örökkévalóság volt, míg felcsendült az utolsó csengő szó! Futottam az épület elé azt gondolva így hamarabb találkozhatunk. Ő is megérkezett, elbúcsúzott barátnőitől és elindult felém. Már nem voltam ideges, nyugalom szállt meg! Elértem a célomat. Megcsináltuk!- mondta John Vigyázz el ne árulj engem, az biztosan elriasztaná egy életre! Ne félj John, figyelek-válaszoltam. Haza kísérhetlek? – tettem fel bárgyú kérdésemet Suzy-nak! Persze! – mondta halkan, szégyenlősen. Innentől kezdve mindennap haza kísértem! Nagyon sokat beszélgettünk, nevetgéltünk. Megálltunk rendszeresen a játszótéren, ami nap, mint nap útba esett, leültünk a padra vagy éppen a hintába, ha nem használta senki. Nem érdekelt semmi és senki nem foglalkoztunk a tanulással, nem voltak gondok problémák csak mi voltunk egymásnak. Megesett az első csók is, egy kicsit esetlen, egy kicsit gyámoltalan, de mézédes és ettől már igazi férfinak éreztem magam. Titokban előkerültek képzelgéseim és úgy gondoltam nincs megállás és nem sokára teljesen férfivá érek, persze nem tudhattam, hogy az még jóval később következik be.

Szóval haza kísértem mindennap, mindig a zöld kerítés elején álltunk meg, ahol még nem láthatott senki a házból. Csók és fájó búcsúzás azért, hogy várjuk a következő napot, amit együtt tölthetünk!

Anyjával élt kettesben! Az apja lepattant még csecsemő korában, így őt nem ismerte, de az anyja a családfő helyett is szigort tartott. Igazi maximalista szülő volt. A lányának kellett a legjobbnak lenni mindenben és nem tűrte a lazaságot.

Közel egy évig jártunk egymással titokban, természetesen a várva várt áttörés a szex terén nem történt meg. Párszor sikerült megsimogatnom kis körte melleit és ágyékát is megtapinthattam nadrágon keresztül, de azon kívül, hogy rettentő gyerekek voltunk, se hely se idő sem alkalom nem volt másra. ( Valószínűsítem egyikünk sem tudta volna mit is kell csinálni!) Az anyja, aki egy igazán jól megtermett asszonyság, magas és mellette a súlyára sem panaszkodhatott, igazi tekintélyt parancsoló személy volt. Ő szervezte az osztályunk összes szabadidős programját és kísért minket színházba, kirándulásra és más szabadidős rendezvényekre. Sokat találkoztunk és féltem tőle, sajnos nem ok nélkül. Egyik színházlátogatás alkalmával, mikor mindenki összegyűlt, sokan voltunk, tanárok, szülők és persze, az egész osztály, dühöngő amazonként rontott rám Suzy anyja és vöröslő fejjel üvöltött az arcomba. Mit képzelek én? Mit akarok a lányától? Mit akar egy ilyen senki, mint én? A lányának sokkal különb, magasabb, okosabb fiúja lesz, majd ha idősebb lesz és különben is takarodjak Suzy közeléből! Porig alázva álltam a tömegben és természetesen nem volt olyan ember, aki ne hallotta volna ezt a szóváltást, vagyis nem volt szóváltás, mert meg sem bírtam szólalni. Görcs húzta össze torkomat és egy hangocskát is képtelen voltam kiadni magamból. Pedig John égtelen haragra gerjedt és dühét próbálta kiadni, de agyam lefagyott és teljes bénultságot okozott, csak álltam bambán és szememmel Suzy-t hívtam segítségül, de csak lesütötte szempilláját és tudtam nincs segítség. A Lelkem kiáltott! Mondd el neki Sam, mondd el, hogy szereted Suzyt és nem érdekel, mit mond úgy is vele maradsz és életed végéig egy pár lesztek- üvöltötte John. Összeomlottam!

Már nem mentem velük színházba, megalázva, megszégyenülten haza kullogtam és dühös voltam a nőre. Nem érdekelt, hogy ki ő azonnal bosszút forraltam. Gondolatban sokféle módszerrel végeztem vele, ám éreztem úgy se lesz bátorságom még a szeme elé kerülni sem. Telt múlt az idő Suzy nem mert velem többé tanításon kívül találkozni, rettenetesen félt a fenyítéstől. Annyit elárult, hogy a szerelmes leveleimet találta meg a hárpia a szobájába, és mint jó szülő el is olvasta mindet. Elég részletesen írtam kapcsolatunkról, szerelmünkről, vágyainkról így nem nehéz elképzelni, hogy miért vadult meg. Nagyon lassan beletörődtem kényszerű szakításunkba, a vágy és az érzelmek még sokáig okoztak fájdalmat. Néha még elmentem a zöld kerítéshez, reménykedve hátha mégis újra kezdhetjük, de beláttam reménytelen és John segítségével túl léptem, rajta és mint szép emléket elraktároztam. Álmaimban még sokat megjelent Suzy.  Gary nehezebben nyugodott bele, újra élte a történteket és más és más befejezést rendelt a történethez, az elveszett boldogságot kereste és bosszút állt az asszonyon, amiért ennyire megalázta és elszakította tőle a lényt, akit imádott. Ki akart törni az álomvilágból, véghez akarta vinni, amit az ő világába már többször megtett. Dühös volt és ilyenkor, amikor felébredtem szinte igaznak tűntek az éjszakai események, hosszú percek kellettek, hogy eldöntsem ébren vagyok-e vagy még mindig a tudatalatti életemet élem. Tudtam, hogy Gary nem nyugszik és féltem az éjszakáktól.

Folytatom……..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: