Az első

Itt állok hosszú idő után újra a zöld kerítésnél, legalábbis ami maradt belőle. A ház sem nézett ki jobban. Füst és gőz oszlopok gomolyogtak az ég felé, miután a tűzoltók a tüzet már eloltották. A tetőn hirtelen elszenesedett gerendák meredeztek, egy –kettő még tartott, de látszott nem sokára feladják a harcot. Az épület egyik oldalán hatalmas lyuk tátong és a nyílás kőrül fekete gyűrű a koromtól, jelzi innen történt valamilyen támadás, egy robbanás, ami kintről befelé irányult. Az ajtók kiszakadva, törmelék mindenhol. Hatalmas energiák szabadulhattak fel. Egyenruhás és civil rendőrök is rohangáltak a helyszínen, biztosították a terepet és többen elkezdtek vizsgálódni. Számokat helyeztek el, rajzoltak, mintát vettek. Sajnos ahhoz még túl messze voltam, hogy érdemleges információt, lássak vagy halljak. A legjobban arra voltam kíváncsi,hogy voltak –e a házban. Azt tudtam, hogy Suzy már nagyon régen elköltözött, családot alapított és két nagy gyereke van.

Ide jövet láttam mentőt elsietni, de a legnagyobb kérdés, hogy vitt-e valakit, bent volt-e a házban az anya, akit annyira gyűlöltem. Ma már nagyon öreg lehet, ha még él egyáltalán. Kérdések, és kérdések melyekre nem tudom a választ és ez nagyon nyugtalanító. John csitítgatott, ne őröljem, magam most nem tehetünk semmit. Meg kell tudnom mi történt! Töredékek villannak az elmémbe, képek, amiknek nem ismerem a jelentését, robbanás, tűz, harag és egy sikoltás, pörögnek, kavarognak, forognak és egy idős asszony rémült arca amint ajkai kiáltásra nyílnak. Mindjobban meg vagyok győződve róla, hogy nem volt lakatlan az épület. Sam! Keresd meg Harry-t ő tudni fog mindent. – mondta John. Igazad van! Este felhívom!-feleltem.

Harry szintén osztálytársam volt és egyben jó barátom. Rengeteget lógtunk együtt szabadidőnkben, szórakoztunk, játszottunk, csajoztunk és mindent megbeszéltünk egymással. A sors külön utakat szánt nekünk, de néha napján összefutunk egy – egy görbe estére, olyankor mindent kitárgyalunk, ami azalatt történt, míg nem találkoztunk és természetesen tetemesen csökkentjük a wisky készleteket is. Harrynek nagyon megtetszett az egyenruhás élet a hadseregben töltött szolgálata után, roham rendőrnek állt majd a rendőrség elit alakulatához a kommandóhoz került. Miután elege lett a csetepatéból és az idő sem kímélte túlságosan, nyomozónak állt a helyi kapitányságon és ott pallérozza tudását hadnagyként. Ő tudni fog mindenről! De óvatosnak kell lennem, Harry nem hülye, kitűnővel végezte az akadémiát és egyébként is magas volt az intelligenciája.

Eltelt az idő és indulnom kellett dolgozni, arra már nem volt időm, hogy haza menjek és vegyek egy frissítő fürdőt, rendbe szedjem magam és frissen vasalva jelenjek meg a tettek mezején. Beültem autómba lehajtottam a napellenzőt és a benne lévő tükör segítségével egy kicsit megigazítottam kissé kócos hajam, a borostám is kinőtt egy kicsit markáns jelleget kölcsönöz az arcomnak, de én nem szeretem jobb érzés, ha végig simítom és csak a puhaságot érzem. Már megpróbálkoztam körszakállal, de kényszeresen simogattam, vakargattam állandóan így voltak szituációk, amikor nagyon zavart, hát megszabadultam tőle.

A munkám nem túl izgalmas, így húsz év után rutinszerűen végzem a dolgomat, nincsenek kihívások nincsenek új feladatok csak egyszerű unalom.

Nem lehet mondani, hogy mint egy ingatlanfejlesztő cég épületüzemeltetőként alkalmazott közép vezetője, hasonló izgalmakat élek át, mint egy titkos ügynök. Tárgyalások, ajánlat bekérések, munkálatok szervezése és adminisztráció, adminisztráció és még több adminisztráció. Sokszor álmodoztam róla, hogy váltok és valami nagyon változatos, nagyon felpezsdítő munkát keresek, ahol kiélhetem, kreativitásomat nem vagyok munkaidőhöz kötve és nincs papírmunka és persze felettes, aki nem hív naponta, hogy miért nincs kész az új beruházás anyaga, miért nem kaptunk ajánlatot az építkezésre, miért nincs ez miért nincs az. Sajnos ehhez sem volt soha bátorságom, mindig maradtam és a biztosat választottam és nap, mint nap bejárok becsülettel adózni a munka oltárán.

Beértem még éppen időben. Intettem Larrynek a recepciósnak, aki már tíz éve köszön mindig. Jó reggelt Sam! A liftbe lépek és megnyomom a 15.-ös gombot, tudniillik ott van az irodám a 15. emeleten. Keresztül vágok, az előtéren mely az irodámhoz vezet, és illemtudóan köszönök az összes embernek, akik már hangyaszorgalommal teszik a dolgukat. Ügyintézők, adminisztrátorok, segédek elszeparált jellegtelen fakkokban élik az életük munkával töltött részét. Legtöbbjük már régi bútordarab a cégnél, a mai fiatalok nem erről álmodnak. Itt vagyok az irodámban, ami szintén az egyhangú szokásos irodabútorokkal van berendezve. Csak egy álom csapda van az asztalom fölé lógatva, rajta egy gyönyörű indián nő egy farkassal, az egésznek az összhatása borzongató, rejtélyes és misztikus. Mindig hatása alá kerülök, ahányszor rá nézek és erőt ad, képzeletemben én vagyok az a farkas, aki oltalmazza, védi a nőt és nem állhat senki az utamba. Szóval elkezdem a napomat. Mint mindig ellenőrzöm a napi teendőlistámat, amit gondosan vezettem a határidőnaplómban.

Tizenegytől az új vadaspark mellett épülő szabadidő központ ügyében vállalkozói megbeszélés, majd rögtön utána a környezetvédőkkel lesz egyeztetés, természetesen az induló projekt környező vadállományra való hatásáról. Bár már nagyon sok intézkedést tettünk, hogy a legkisebb gyanú se merüljön fel, hogy bármi módon beavatkozzunk a természet megszokott rendjébe, még is újabb és újabb eshetőségekkel rukkolnak elő. Megnyugtatjuk őket tudván, hogy míg vége nem lesz az építkezésnek még nagyon sokszor fogunk velük találkozni.

Előveszem naplómat és beírom Harry-t felhívni. Belefelejtkezem a munkába így emlékeztető nélkül gyakran elfelejtem, ha valami sürgető dolgot kell tennem. A telefonon megnyomom a közvetlen hívót, ami Melissánál szól, ő a titkárnőm, a szemem a fülem és néha az eszem is. Hoznál egy kávét Mel? De bivaly erős legyen, ja és cukrot sem kérek bele. Ilyenkor nincs semmi sem hatással rám csak az erős fekete ital, ami kicsit megdobogtatja a szívem. Sokszor óvtak tőle , de nem tudok róla lemondani, imádom a testes ízét amint forrón végig folyik a torkomon. Mennyei! A napom szokás szerint zajlott azzal a különbséggel, hogy nem tudtam koncentrálni, igazából mintha ott sem lettem volna a megbeszéléseken, a hajnalban történtek jártak az eszembe és nem tudtam figyelni semmire. Majd Mel elmondja a főbb tudni valókat, ő mindig ott van mindenhol és jegyzeteket készít. Ő is látta, hogy nem ezen a földön járok, mert nem szoktam passzívan végig ülni a tárgyalásokat. Jól vagy Sam?- kérdezte. Persze minden rendben, csak nehezen tudtam aludni a hőségtől. Láttam, hogy nem hisz nekem, de nem kérdezett tovább. Rájött úgy sem fogom elárulni a valódi okokat. Végre eljött az idő, amikor már csak a papír munkákat kellett volna végezni, kihasználtam az alkalmat és minden bátorságomat összeszedve kezembe vettem a mobilom.  Csak el ne áruljam magam, hajtogattam, amíg csörgött a telefon. Helló Sam szólt egy markáns férfihang a hangszóróból. Jó napot Harry! – válaszoltam. Mi van veled? Nagyon rég találkoztunk! Össze kellene újra futnunk egy két üveget megszabadítani tartalmától! Valóban –Sam, jó lenne, de sajnos csak az örök rossz kifogást mondhatom – Nincs időm! Arra sincs, hogy meghaljak-nevetett! Ismerem, nagyon jól ismerem. – mondtam és őrülten gondolkoztam, vajon hogy tudnék feltűnés nélkül rákérdezni az esetre. Talán megint olyan súlyos eseted van, hogy nem tudsz időt szánni régi cimborádra? Fején találtad a szöget, Sam most egy igazán fontos és rendkívül rejtélyes ügyet kaptam, ne haragudj, de többet nem mondhatok róla, tudod az ügy érdekében, blablabla. Holnap este hétkor egy vacsorára összefuthatunk, persze csak szolidan, mert folyamatosan szolgálatban vagyok, míg le nem zárul a nyomozás. Rendben Harry akkor holnap este! Viszlát! Viszlát Sam! Kinyomtam a telefont és egyáltalán nem örültem, még mindig semmit nem tudok! Összepakoltam, ma már nem dolgozom, ehhez most nincs türelmem. Elbúcsúztam Mel-től és meghagytam neki, ő is siessen, haza a családjához a mai nap hamarabb végzünk. Nem lepődött meg, máskor is csináltam ilyet. Időhöz soha sem kötöttek csak az volt az elvárás, hogy minden időben és pontosan készen legyen. Ennek sokszor az volt az ára, hogy késő estig kellett robotolni ezért nincs lelkiismeret furdalásom, ha egy – egy fárasztó napot hamarabb befejezek. Hazaértem.

Már megszoktam, hogy nem vár senki, nem üdvözölnek, nem nyomnak egy puszit a számra és senki nem kérdezi milyen napod volt? Johnnal voltunk ketten és mikor már senki sem lát elkezdünk beszélni. Ideges vagy Sam?- kérdezte. Nem tudok semmit John, nem tudok emlékezni, hiába erőltetem Gary teljesen kizárt, csak azok az apró morzsák, amik bevillannak és érzem, hogy ő tette. Valóban-válaszolt John. Én is tudom, de akárhogy erőlködöm, nem tudok bejutni hozzá, kifejlesztette a technikát, amivel mindkettőnket távol tart. Ezelőtt valamilyen mértékben közel tudtunk kerülni hozzá, de te is tudod, már rég óta azon mesterkedik, hogy teljesen önálló életet éljen. Igen John, nem tudom, hogy tudta véghez vinni és nem tudom mi a célja vele. Bosszút áll Sam! Bosszút áll azokért a sérelmekért, amit mi nem toroltunk meg, nem mertünk vagy nem akartunk! Van esély rá, hogy tovább folytatja. Hogyan találjuk ki, mi lesz a következő célpont, vagyis ki? Olyan régen történtek az esetek a felére nem is emlékszem. Gondolkodj Sam! Nem mertem egyikre sem gondolni. Mi lesz, ha mi figyelmeztetjük, mi lesz, ha pont ezt használja ki és így mindenről emlékképet kap. Nem tehetünk mást mondta John, másképp nem tudjuk megelőzni, nem lehet sokat teketóriázni, mert lemaradunk és nem lesz időnk közbelépni. Várjuk meg az éjszakát, hátha hibázik, és akkor elé tudunk menni az eseményeknek. Rendben!- mondtam. Az őrült nap után jól esett a hűvös wisky amit töltöttem magamnak, melegség öntötte el a torkomat és éreztem ahogy egyre lejjebb csorog az ital és bizserget amerre halad. Olyannyira élveztem ezt az érzést, hogy gyorsan megismételtem ezt a rítust. Nem húztam az időt tovább az alkohol és a kimerültség azt mondatta velem, jobb, ha befejezem ezt a napot. Már semmit nem terveztem mára. Fürdőszobámba mentem, megnyitottam a csapot hogy a kád megteljen vízzel és végre elmerüljek a fürdőhabtól felpuffadó langyos vízbe. Szentély volt melyben úgy éreztem itt teljesen eltudok zárkózni a zűrös világtól. Ez az idő csak az enyém, nem zavarhat senki, amíg a habok között lubickolok, vagy épp csak fekszem és áztatom magam, az univerzum összeszűkül ebbe a kis szobába. Itt vagyok, kellemes melegség öleli át testem, nyakig merülök a vízben és számot vetek a napról. Sokáig nem töprengek, mert érzem, a fáradság legyőz. Furcsa zsongás a fejemben, szemhéjamat mintha erőszakkal húznák lefelé. Elkezdek lebegni, nem érzem végtagjaimat, mintha nem is lennék, súlytalanul lebegnék a nagy semmibe. Felemelő kéjes érzés, lenni és mégsem lenni! Elmondása alapján John- nak lehet ilyesmi a létformája. Árnyéka lenni saját magamnak, szeretnék itt maradni, de nem lehet rövid ideig tart ez az alfa állapot, próbáltam már fejleszteni, minél tovább tartson ez a mámor, de aztán átbillenek vagy ide, vagy oda. Abban az esetben, ha nem az álom felé veszem az irányt, hanem az éberség ragad el, órákig nem tudok elaludni, beindul az agyam és töprengek vagy Johnnal ütjük el az időt. Sötétség vesz körül, ahogy átlépek a semmi határán. Hirtelen fény szökik a szemembe, magasból tekintek le, súlytalan testtel egy parkra ahol emberek nyüzsögnek.

Ahogyan a kamerák a filmeken én is úgy közelítek egy pont felé, ami a tér közepe felé helyezkedik el. Már látom! Egy homokozó! Három gyerek játszik benne, elmélyülten rakosgatják a homokot kicsiny lapátjukkal ugyanolyan apró vödröcskéjükbe. Egy szőke kisfiú külön játszik a másik kettőtől, nagyon módszeresen pakolgat és látszik, beszél valakihez, pedig egyedül van. Nem látom az arcát, de ismerősek a mozdulatok és a helyszín is. Ide hoztak szüleim játszani néha. Egy kicsit távol volt az otthonunktól, de közelebb nem volt játszótér ezért mindig kicsit kirándultunk is ilyenkor. Szülők ültek a homokozó körüli padokon és jobb dolog híján beszélgettek, ilyenkor volt idejük kitárgyalni az aktuális eseményeket. A szőke fiú továbbra is játszott és élvezte az alkotás örömét, kupacokat gyártott, vödör formájú kupacokat melyek, mint bástya vették körül és ő volt a középpontban. A gyerekek egyike egy vörös hajú kissé szeplős srác, méregette a különc fiút és egy hirtelen mozdulattal odaugrott elé és sorban szétrugdosta a gondosan megépített bástyáit majd belemarkolt a homokba melynek többsége kifolyt a kismarkából és a szőke gyerek arcába vágta. Először nem mozdult a fiú, nem értette mi történt, ő nem bántott senkit, elkezdte kézfejével szeméből törölgetni a homokot és a potyogó könnyeit. Felállt odalépett az agresszív kölyökhöz és két kézzel megtaszította őt, lehetett érezni a dühöt, ami a kistestből áradt. Az ellenfele, mint homokzsák zuhant lefelé és fejét a helyet körülvevő betonszegélybe vágta, azon nyomban folyni kezdett vörös vére a homlokán keletkezett sebből, pillanatok alatt elöntött mindent a vér, és mint az áradó folyó lepte be a homokozót. Mi ez, mi történik rémültem meg! Az ájult test fölött állt a fiú mereven és figyelte, ahogy minden vörösre változik, lassan felém fordult, tudta ott vagyok. Döbbentem néztem, ahogy egy ismerős arc eltorzult, sátáni mosollyal egyenesen a szemembe néz, hátborzongató volt, ahogy a könny a vér és a homok démoni maszkot vont a fiú arcára. Hangtalanul csak a szája mozgott, de így is megértettem azt mondta. Bosszú! Gary volt!

Riadtan ébredtem, hirtelen nem tudtam álom ez vagy valóság, de az időközben kihűlt fürdővizem magamhoz térített, elkezdtem vacogni miközben éreztem az álom hatásaként a homlokom gyöngyözik. Remegtem, gyomrom görcsben állt. Üzent nekünk üzente, hogy ne álljunk az útjába. John! Mit tehetünk? Nem fog leállni, túlságosan élvezi mindenhatóságát. Láttad a fiút? Nem ismerem fel, nem is emlékszem ilyen esetre! Igaz talán öt éves lehettem akkor, még is ilyen dolognak legalább nyomokban kellett volna megmaradnia, de semmi. Mit akart Gary jelezni? Mi az, amit nem tudunk? Nem ismerjük a képességeit, nem véletlen hogy ezt az álmot közvetítette. Ezt akarta, hogy lássuk. Elvonultam a szobám sarkába, belesüppedtem a fotelomba mely a tv-vel szemben állt, antik fotel volt egy felszámolásból sikerült megszereznem. Egy kolosszus, rózsás mintája nem szemet gyönyörködtető a maga bordós színével, de nálam szerelem volt első látásra, tudtam, hogy rettentően kényelmes bele sem kellett ülnöm. Ide ültem, amikor gondolkodni akartam, vagy ha kikapcsolódás képpen, valamilyen tv műsort akartam megnézni. Hirtelen fuvallatot éreztem, pedig minden zárva volt. Bizsergés futott át a gerincemen, libabőrös lettem a szemem elhomályosodott és furcsa köd borult gondolataimra. Felirat villódzott előttem! Zöld, fehér, piros, zöld, fehér, piros váltakoztak a színek ütemre. „ Non – Stop „ez volt a neon reklám szövege. Ahogy jött úgy vissza is tértem a valóságba. El kell mennünk- mondtam John-nak. Most Sam? Hiszen elmúlt éjfél! Igen most, azonnal! Megérzés kerített hatalmába, hogy a közeli éjjel-nappali üzletben válaszokat fogok kapni, valami van ott, amit értelmeznem kell. Előérzeteim sohasem csaptak be, legfeljebb nem tudtam akkor és ott értelmezni. Nagyon furcsa és kellemetlen érzés hogy tudod, hogy valami fog történni csak azt nem hogy mi, hol és mikor. Általában a bekövetkezés után jövök rá hogy előre figyelmeztetett egy láthatatlan erő. Végeztem kutatásokat, rengeteg feljegyzéseket, blogokat olvastam miképp lehet a megérzéseket értelmezni, de képtelen vagyok ezt a képességet kifejleszteni. Így csak várok, és ha szerencsém van időben értékelem a jeleket. Most nagyon erős volt az impulzus, tudtam, menni kell! Nem ültem kocsiba, hiszen két sarokra volt az üzlet. Magamra kaptam a melegítőmet, kirohantam! Ajtó bezár, kertkapu bezár, most figyeltem minden zárva legyen. Siettem, a fák bólogattak az út mentén a jótékony nyári szellő hajlította őket. A hűsítő fuvallat üdítően simogatta arcom ebben a nyár éjszakai hőségben. Még egy sarok és oda érek, már látom a villogó feliratot Non – Stop. Belépek az ajtón és azon nyomban fürkészek, de fogalmam sincs mit is kellene látnom. Csak a szokásos, a késői időpont ellenére mindig van egy-két vásárló, ahogy most is. Kedvelik a helyet, ahogy én is, mert bármikor lehet jönni és a mérete ellenére nagy az áruválasztéka. Megkíméljük, magunkat a nagy marketek tömegétől. A pénztáros hölgy üdvözöl, már sokszor láttam, de nem olvastam a névtábláját, nem szokásom. Én is illemtudóan köszönök, de rögvest folytatom a pásztázást. Pár arc az üzletben, akiket szintén látásból ismerek, hiszen a környéken laknak és nem világváros a miénk. Egy nő, két férfi! Válogatnak, nézelődnek, semmi különleges. Miért pont ez az üzlet, miért pont most? Az emberek, csak ők lehetnek a kulcs a megoldáshoz. –mondta John. Sorba veszem őket. Barna hajú nő, középkorú, talán negyven lehet, rövidnadrág, egyszerű fehér póló a lábán lévő szandál egy kicsit kirívó az öltözékéhez képest, nézem az arcát, de nem rémlik semmi. Nem szerepelt az életemben! Sötét barna dús koronát viselt a férfi a fején egy kicsit parókaszerű, ötven feletti erőstestalkatú, kantáros munkásruha rajta valószínű fizikai munkát végez. Összefutottam vele már a kedvenc kifőzdémbe ahová néha betérek egy gyors ebédre. A harmadik köpcös férfit őt ismerem a legjobban, a szomszéd utcában lakik, a családjával vele sokszor látjuk egymást, amikor egyfelé vezet utunk. A sörök között válogat, biztos kifogyott otthon az éjszakai hűsítő ital. Belepakolt egy kartonnal a kosarába megfordult és a pénztár felé indult. Rá néztem, biccentettem neki, ő viszonozta és egy mosolyt eresztett meg felém. Abban a pillanatban lefagytam és döbbenve álltam. A homloka, nem tudtam levenni a szemem róla. Vörös haja alatt egy jól látható forradás volt, amin látszott, hogy már nagyon rég keletkezett. Ez eddig nem volt ott, mint mondtam sokat láttam a férfit és megtudnék esküdni, hogy nem volt ott.

Kővé dermedtem! A jól ismert bizsergés lett úrrá rajtam és jött a szellő, ami most egyre erősödött és szinte fáztam jeges simogatásától. A kirakaton kinézve láttam amint a hold vörös fényre vált és fekete gomolygó felhők ölelik át. Folytak le az égből egész a föld pereméig mintha sötét folyammal akarnák elárasztani a várost. Az ajtó alatt finom köd kúszott befelé láthatatlanná téve az egész padlót. Néztem a férfit, mosolya furcsa vicsorrá változott, a heg a homlokán pulzálni kezdett és erősödő vörös fény vette körül. Addig erősödött, míg a szemem már nem bírta a fényt. Dermesztő sikoly mi a párlépéssel arrébb lévő nőtöl jött, és a seb felrobbant, sugárba lövellte ki magából a tűzpiros vért, ami elborított mindent. Majd néma csend eltűnt minden, az üzlet, az emberek az utca a város. Szürkeség maradt nagy üresség én sem voltam csak lebegtem valahol súlytalanul az éterben. A vörös férfi maradt , ő ott állt háttal nekem. Nem lebegett, csak állt a levegő padlóján. Vibrált körülötte a levegő, ahogy a forró aszfalt szokott a kánikulában. Én mégis fáztam, körülöttem már tornádó tombolt, nem volt mibe kapaszkodnom és repültem, repültem a felgyülemlő felhők szembe száguldottak velem megállíthatatlanul. És csend! Váratlanul csend! Újra csak a férfit láttam, még mindig háttal volt, lassan elkezdett forogni a tengelye körül és vele együtt én is, körülötte forogtam, mint bolygó a nap körül, de úgy hogy folyamatosan a hátát mutatta nekem. A forgás gyorsult, gyorsult, gyorsult, és gyorsult már szédültem és nem érzékeltem az irányokat, éreztem a bőröm eldeformálódik a sebességtől, arcomba redőket ír a gravitáció. És hirtelen megfordult, vérbefagyott torz arccal vigyorgott rám Gary és most már üvöltötte. Bosszú! Bosszú!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: