Álom és Rémálom

Nagyokat csapdostam kezeimmel, ahogy fuldokló a tengerben és levegő után kapkodtam, talán kiáltottam is.

Miután szemeim elől eloszlott a ködfátyol észleltem még mindig a kádamba vagyok. Úristen! Egy álom az álomban! Olyan valóságos volt még midig érzem a vér fanyar szagát és a pörgés okozta szédülést is mintha megmaradt volna a fejembe. Talán még mindig álmodom? Az órára nézek, fél kettő van! Szeretek pontos lenni ezért minden helységbe elhelyeztem egy fali órát, Nem indultam el az éjjel-nappaliba, nem éreztem késztetést, megkaptam a választ Garytől. Figyelmeztetett ne álljunk az útjába! Többre képes, mint hittük, ez nyugtalanító. Hogyan tudnánk kijátszani John? Erős, nagyon erős! Nem hittem, hogy ekkora gyűlölet van benne! Bennünk! Ma este kifaggatom Harryt, talán előbbre juthatunk, Az éjszaka többi részében már nem feküdtem le. Kikapcsoltunk Johnnal! Megnéztünk egy vígjátékot, ami feldobott minket és egy kicsit kiszellőztette fejünket.

A munkanap végeztével elindultam a Söröző az öreg rozmárhoz nevű hangulat karbantartó egységhez, de inkább nevezzük csak kocsmának. A nevét a sorkatonáktól kapta. Az öreg bakák, mikor már közeledett a leszerelés időpontja már unaloműzőként is ebbe a kocsmába jártak, valószínűleg megfizethető, sőt olcsó árai miatt, mert valljuk meg nem volt egy luxus étterem, természetesen az italok minősége is hűen tükrözte az árakat. Kivétel nélkül felöntöttek a garatra és olyankor kórusba kiabálták- Öreg Rozmár nem oroz már- utalva a nemsokára véget érő szolgálatra. Szóval megtetszett a tulajnak és elnevezte sörözőjét a szójáték mintájára, bízva benne hogy még több katona fogja látogatni.

Szerencsétlenségére pár év múlva bezárták a közeli kaszárnyát. Javított a minőségen, egy kicsit drágább lett, de a névtől már babonából sem szabadult meg. Beléptem az ajtón, lehet, hogy hatásosabb lett volna, ha berúgom, mert duplaszárnyas csapó ajtaja kísértetiesen hasonlított a western filmekben látható csehók ajtajára. Az ablak mellé foglaltam asztalt. Mindig ide ülünk Harryvel, innen látjuk az utcát, a forgalmat és persze a csinos nőket, akik ebben az időben szép számmal vonulnak a környék szórakozó helyeire. Természetesen véleményezzük őket, néha még pontozni is szoktunk, aminek a lényege, hogy egyszerre mondjuk ki az adott pontszámot, így nyilván valóvá válik kinek milyen az ízlése. Nagymértékben nem szokott különbözni. Leültem az asztalunkhoz és izgalommal vártam Harryt. Késett, ahogy szokott. Hatalmas alak jelent meg a bejáratnál. Megjött! Széles mosolya még tar koponyája ellenére is szimpatikussá tette. Már messziről üdvözölt, Hello Sam!- kiáltotta mintha anélkül nem lett volna elég feltűnő jelenség. Gyere! – intettem neki. Kezet fogtunk,elveszett tenyerem az övében, erős szorítását mindig kihasználta, hogy egy kicsit “megalázzon”.Sohasem haragudtam rá, kétség nem férhet hozzá kettőnk küzdelméből ki jönne ki győztesen. Leült.

Mesélj Sam! Mi a helyzet az irodában? Nem vetted még át az iroda irányítását?- kérdezte azzal a pimasz vigyorával. Nagyon jól tudta, hogy régebben voltak olyan ambícióim, hogy egyszer a vállalat élére kerülök, de azóta rájöttem, hogy ez az én számomra járhatatlan út. Az elnöki posztra pályázom. – válaszoltam nevetve. Egyébként a szokásos, de hiszen tudod merő unalom az élet. Mesélj te a melód érdekesebb az enyémnél. Lelőttél valakit a héten vagy rossz a vadász szezon? Ugyan Sam tisztában vagy vele hogy ez már nem a kommandó! Persze, persze, csak ahogy rád nézek, valahogy mindig az erőszak jut eszembe. Nem kellene abbahagynod a gyúrást? Lassan nem férsz be az ajtókon! Mennyit költessz ruhára, mert, hogy ekkora konfekció méretet nem kapsz az biztos. Sarah-val jól meg vagy? Nagyon mutatós nőcske! Már nem Sarah, Sam! Jessica! Tudod, hogy mellettem egy nő sem marad meg sokáig, nem kedvelik túlságosan a munkámat! És te találtál már olyan őrültet, aki összeáll veled? Csak a szokásos alkalmi partnerek, nem érzem magam felkészülve komoly kapcsolatra Viktória után. Hát sajnálom Sam. A nőkről jut eszembe Harry-(próbáltam a témára rátérni) tegnap hajnalba elmentem Suzy-ék előtt, nem tudod mi történt? Szörnyű felfordulást láttam! Khhhmmm! Köszörülte meg torkát Henry. Hááát pont ez az új ügyem, amiről nem nagyon beszélhetnék. Igen nagyon nagy a rumli én kaptam meg az ügyet és a szövetségiek is benne vannak. Rejtélyes! Most már annyit elmondhatok, hogy Suzy anyja meghalt a kórházba. Robbanás történt vizsgáljuk a nyomokat, elemzik a szakértők, de az biztos, hogy ilyennel még nem találkoztam, de hagyjuk, mert minden időmet leköti, nem szeretnék még ebben a kis időben is vele foglalkozni. Együnk inkább! Rendeltünk és elég gyorsan kihozták az ételt! Jól főztek, háziasan! Evés közben még érintettünk egy két lényegtelen dolgot a mindennapi életből, politika, sport és csajok, amiről általában beszélgetni szoktunk. Elváltunk és természetesen megbeszéltük, hogy igyekszünk sűrűbben összefutni, amit persze mindketten tudtunk, hogy valószínűleg nem így lesz.

Jól éreztem John, nem volt üres a ház. Gyűlöltem, de ezt nem kívántam neki! Valaki azonban igen és ez nagyon nyugtalanított! A non-stop felé indultam, betértem vettem egy –két apróságot a reggelihez, de leginkább körül néztem, nincs-e az éjszakai rémálomnak valami nyoma. Minden rendben volt és ment a szokott rendjébe. Legalább itt nem történt semmi! Haza mentem! A két szörnyű éjszaka után pillanatok alatt álomba merültem.

Sötét volt az országúton csak a jelzőtáblák visszaverődő fénye világított amint az autók reflektorai telibe szórták vakító fényükkel őket. A piros sport kocsi jóval a sebesség határ fölött száguldott. A sofőrnek sietős volt. Nehéz napon van túl és alig várja, hogy hazaérjen, még az sem tartja vissza, hogy esetleg kap egy büntetés tetemes összegről kiállítva. Ferrarija szelte az aszfaltot. Katona volt, kiképző törzsőrmester. Már nyugdíjba mehetett volna, de nagyon szerette a munkáját és nem adta volna semmi pénzért oda azt az érzést, hogy hatalma volt az újoncok felett. Ott mindenki úgy táncolt, ahogy ő fütyült. Mindez azért alakult így a pszihéjébe, mert otthon báb volt. Felesége hozta a pénzt. Apósa örökségéből jókora összeget nyertek. Ez a kocsi is csak így lehet neki, a saját zsoldjából nem telne rá. asszonya természetes sakkban tartja és nem hagy ki lehetőséget, hogy orra alá dörgölje, kitől van a lóvé. Így nincs sok választása, tűr és megalázkodik. Már nem tudná elképzelni az életet szegénységben, nyomorogva. Haladt a célja felé és most is azon töprengett, hogy rázza le a nőt. Nincs kedve a beszélgetéshez ,már rég nem érez semmit iránta csak aludni akar semmi mást. Nézte amint az útjelző oszlopok sorban száguldanak el mellette, fényvisszaverőjük, mint egy folyamatos csík olvadtak egybe. Közeledett a városhoz ,már lélekben a pizsamáját húzta épp magára, amikor éles villanás vakította el szemből  .Szélvédőjén egy füstölgő pont jelent meg és körkörösen elkezdett olvadni az üveg, míg labda nagyságú lyuk nem keletkezett. A férfi, bár katona volt mégis őrült félelmet érzett, tudta ő már nem ér haza. Szorította a kormányt, ahogy tudta izzadság préselődött ki tenyeréből a hatalmas erőfeszítéstől, de láthatatlan kezek ragadták meg a volánt és emberfeletti erővel rántották jobbra. Semmit nem tehetett, utolsó látványként egy túlvilági arc jelent meg előtte és azt mondta –Bosszú! Oszlopnak csapódott. Gép és ember egyaránt bevégzett, már másfelé vették az útirányt, talán egy jobb világ felé!

Reggel kipihenten ébredtem, nagyon jót tett az alvás, duzzadtam az erőtől, és a szokott fáradságnak még a szele sem érintett meg. Nem volt rémálom, nem volt szorongás úgy éreztem, nincs ami elvehetné a kedvem. Beszólok, ma nem megyek dolgozni, lazítunk egy kicsit. Mit szólsz John? Egyébként is már péntek van, megtoldjuk egy kicsit a hétvégét! Helló Mel!-hívtam jobbkezemet. Lemondanád a mai megbeszéléseket? Mondd azt, hogy meghűltem és oszd át másik időpontokra őket. Aztán ha végeztél az új tender összesítőjével te is menj haza, ma már biztosan nem lesz rád szükségem. Rendben Sam! De biztosan jól vagy? Olyan furcsa vagy mostanában, sokszor rád sem ismerek, mintha nem is te lennél! Persze minden a legnagyobb rendben van, egy kicsit kimerültem mostanában, pont ezért szeretnék ma pihenni.  -Jó, jó, igen pihenj csak, hétfőn találkozunk! Viszlát!  Köszönöm! Viszlát Mel!

Felvettem egy shortot, egy egyszerű fehér pólót és egy kényelmes sportcipőt, elakartam kerülni az elegáns öltözéket. Ma olyan igazi szabadnapos akartam lenni. Ez a lazítás lényege. Nem foglalkozni semmivel és átadni magad az édes semmit tevésnek. Bevágtam magam az autómba, megszólalt a zene és gyerünk! Fogalmam sem volt hová akarok menni csak kiválasztottam egy irányt és nyomtam a gázt. Egy biztos! Kimegyek a városból! Valahová messze ahol még nem jártam, de hát mindenhol jártam már a környéken- tettem le tervemről. A szomszéd városban van egy szabadidőpark, elnézek oda, bár azt is a cégünk építtette, de attól még szép és szórakoztató! Rá hajtottam a négyes főútra ez az út vezet a parkhoz.

Átadtam magam a vezetés örömének és Johnnal beszélgettünk. Nemértette ilyen káosz közepette, hogyan tudok ilyen nyugodt maradni, amikor ő háborgott. Igen a lelkem dühös volt, reszketett és félt, legszívesebben széttépte volna a világot, de megtanultam kordában tartani az érzelmeimet ez volt az én fegyverem, mert ellenkező esetben John mindig felülkerekedne rajtam és csak a szívem diktálna. Nyugodt voltam, mert összeakartam szedni gondolataimat és John-t is meg akartam nyugtatni, mert szükségem volt rá, nagy szükségem! A város határánál jártam sárga villogó fényt láttam a távolba. Biztosan javítják az utat. –gondoltam, mert errefelé ez egyáltalán nem ritka, már teljes felújításra szorulna az út, de általában csak foltozzák. Így olcsóbb! Közelebb értem és a befeléhaladó sáv mellett egy autómentőt láttam. Hát ez villogott! Csóváltam a fejem, de legalább nem egy újabb gödörre kell oda figyelni menetközben, ez is egy kisebb fajta öröm. Túlhaladtam volna szó nélkül, mert az sem ritka eset, hogy egy-egy autó beadja a kulcsot és nem tud haza menni saját „ lábán”, de szemem sarkából megláttam a tűzpiros ferrarit, amint a horoggal vontatják fel az mentőangyal platójára. Úristen! Kiáltottam fel magamban ilyen autója csak egy embernek van a városban! Bunkó őrmesternek, mert mi csak így hívtuk a seregbe. Sajnos későbbiekben arra ítélt a sors, hogy egy városban is éljek vele.

Nem voltam még húsz éves, amikor derült égből villámcsapásként ért a meglepetés. Meghozta a postás a behívó parancsomat sorkatonai szolgálatra. Minden fiatal fiú rémálma volt. Senki sem akart önként és dalolva elszakadni a családjától, otthagyni hosszú időre szeretteit, menyasszonyát, barátnőjét, barátait, a munkáját, az életét. Nem volt mit tennem, nem tudtam kibújni alóla. Szüleim helyeselték, mondván –ott majd férfit faragnak belőled! Barátnőm Shelly akivel már több mint két éve jártunk ,napokig sírt és nem akart elengedni. Szerettük egymást. Hosszú váll alá érő hajamat, le kellett vágatni majdnem kopaszra. Na, Shelly akkor sírt csak igazán, imádta a rokkeres fazonomat és most az egészet veszni látta. Eltűnt a vad, laza srác aki dacolt a világgal aki úgy élt hogy nem voltak kötöttségei aki a szenvedély oltárán áldozta fel magát nap mint nap Sellyvel. Most behódolt és megadta magát a hatalom parancsának. Kétségbeestem, nem tudtam elképzelni napot, hogy ne láthassam legalább egyszer a szerelmemet. John szokás szerint dühöngött! Győzködött, hogy ne vonuljunk be, meneküljünk el valahová, messzire ahol senki nem talál meg, rejtőzzünk el a világ elől Shellyvel. Nem hallgattam Johnra, hiszen nagyon jól tudtam, ha megtalálnak katonai börtönbe zárnak és akkor tényleg hosszú-hosszú évekig nem látom a napot és egyébként Shelly is még tanult, nem voltunk felkészülve az önálló életre. Bár már papíron felnőtt voltam még csak kezdtem kóstolgatni a nagykorúsággal járó felelősségeket. Korai lett volna nekem még a család és az önálló élet. Anyám mindig mondta nekem- Nem változtál semmit fiam csak megnőttél! Igaza volt! Nem voltam más csak egy nagy gyerek, vágyakkal, reményekkel, álmokkal tele.

Eljött a nap!! Hajnali ötkor volt a találkozó a pályaudvaron. Rengeteg ember nyüzsgött az épület előtti téren. Sok-sok fiatal fiú szomorú arcát láttam. Búcsúztak! Valaki szüleitől, valaki párjától és voltak olyanok is akik már a gyereküktől vettek érzékeny búcsút. Számtalan könny és szomorúság! Életeket szakítottak el egymástól. Magam részéről megkértem őseimet, hogy ne kisérjenek ki, reggel elköszöntem tőlük mosolyogva ( nem akartam, hogy lássák mennyire félek) mintha csak dolgozni mennék. Ahogy kiléptem az ajtón még vissza néztem láttam anyám tenyerébe temeti fejét és sír, apám keménynek akart látszani, de felfedeztem a szeme sarkában felgyülemlő könnyeit. Nem aludtam az éjszaka, mert a legnehezebb búcsúzás Sellyvel történt. Együtt voltunk egészen hajnalig Őrült szenvedélyes éjszakát töltöttünk el, be akartuk előre pótolni az elkövetkezendő időt. Nem sokat szóltunk egymáshoz, a szavak itt már semmin nem változtathattak, csak szerettük egymást újra és újra…. Szóval egyedül vártam az eseményeket. Nagyon lassan peregtek a percek, türelmetlen voltam, túl akartam lenni már mindenen, de hát min? Rettentő sok idő fog eltelni mire azt mondhatom, vége! Végre egy sok csillagos ember ( mert, akkor még nem ismertem a rendfokozatokat) kilépett és elkezte sorolni a neveket. Mindenkinek jelentkezni kellet és oda állni ahová ő mondta. Csoportokba osztottak minket, mint ki derült városok szerint, ki hová fog kerülni. A sors fintora, hogy a legtávolabbi városba száműztek nagyon-nagyon távol az otthonomtól. Még jobban elkeseredtem. Ketté tört az álmom, hogy olyan helyre kerülök, ahonnan esetleg sűrűbben haza ugorhatok egy-két órára. Hát bye-bye szép remények!!! Be vagoníroztak minket egy adott szerelvénybe, személyszállításra volt berendezve még is úgy éreztem mintha egy marhacsordát tereltek volna. Levegőtlen vasúti kocsi, koszos ablak, amin nehezen lehetett kilátni, nem voltam klausztrofóbiás, de úgy éreztem menten megőrülök a bezártságtól. Tél volt, de az a kevés fűtés és a rengeteg ember felhasználta az összes oxigént, szerettem volna legalább az ajtó elé kijutni, de nem lehettet. Volt mindig egy durvahang, aki ordibált- Mit képzelnek, hol vannak? Nem óvoda ez, hogy rohangáljanak! Majd holnaptól rohangálhatnak annyit, hogy vért fognak izzadni. Úgyhogy leül, és nyugton marad!! Hát nem voltam hozzászokva az efféle modorhoz és ahhoz, hogy bárki is ilyen lekezelően beszéljen velem. John azonnal jelzett- Verd be a pofáját!!Ki ő hogy így beszéljen veled?  Felálltam és tettem egy lépést az ordibálós tiszt felé, arcom bevörösödött, kezemet ökölbe szorítottam. Egy pillanatig szemünkkel vívtunk harcot, majd miután keze az oldala felé kapott, lejjebb csúszott tekintetem és döbbenten láttam, hogy kipattintja pisztoly táskáját.  Így nincs esélyem- gondoltam és forrongva ugyan, de vissza ültem a helyemre. Na azért mondom!- vigyorgott a képembe gúnyosan. Legszívesebben széttéptem volna, letöröltem volna gúnyos vigyorát az arcáról. Miután nagy erőfeszítések árán lehiggadtam, töröltem egy foltot az ablakon és magamba roskadva bámultam ki rajta. Lehet igazán csak a fejemből néztem kifelé, igazából csak Sellyt láttam magam előtt. Néztem tökéletes alakját, ami annyira arányos volt, hogy rajzolni sem lehetett volna tökéletesebbet, hosszú göndör fekete haját, ahogy körbevette az arcát és a kihúzott szemével összhatásban akár egy vadmacska, amely prédára vár. Őrjítően erotikus volt és ugyan csak pár órája váltunk el, de már epekedtem utána. Városok, utak, fák, bokrok, erdők, mezők egymásutánba követték egymást. Soha nem lesz vége ennek az útnak? Nagyon fáradt voltam! Az éjszaka, az utazás kimerített. Próbáltam szundítani, de a kényelmetlen ülés, a zaj a bánat, ami megülte a szívem nem hagyott.

Folytatom…..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: