A segítség

Az első lehajtónál visszafordultam az úton. Már tudtam, hogy lőttek a pihenésnek. Megnézem közelről mi történhetett. Bizonytalan lettem, mert semmiféle előérzetem nem volt most. Lehet, hogy csak véletlen baleset, nem gondolod John? Lehet, de valljuk be felettébb gyanús, hogy megint olyan emberrel történik, akivel kapcsolatban álltunk. Az autómentő mellé értem a sportkocsi maradványai már a platón pihentek, valószínűleg a rendőrségi telepre viszik ki a város szélére. Sokat nem láttam csak azt, hogy az autó eleje mintha nem is lett volna, teljesen begyűrődött az utastérbe. A vezetőülés maradványaiból mintha Bunkó őrmester kárörvendő vigyora köszönt volna vissza rám. Megráztam a fejem és el is tűnt a látomás. A helyszín mentén a nyomokból lehetett látni, hogy nagy volt a sürgés- forgás, a nyomszakértő és mentőcsapat szokás szerint tehette a dolgát. Bizonyos hogy az autó csodát az őrmester vezette, hiszen ő soha senkinek nem adta volna oda a gyönyörűségét. Ez az autó volt, amit egész életében igazán tudott szeretni.

Még is be megyek az irodába, a pihenésnek úgy is lőttek nem tudnám most már elengedni magam! Ember tervez……..! Ahogy beléptem az irodába Mel meglepetten kiáltott! – Még is bejöttél főnök? Jajjjj Mel hagyd ezt a „ főnököt”, tudod, hogy nem szeretem! Egy kis időre bejöttem, – válaszoltam, de minden marad a terv szerint, utaltam arra, hogy nem vagyok itt senkinek. Bezártam a birodalmamat belülről és rögvest elkezdtünk tanakodni Johnnal. Mit tehetünk? Ez már a második. Nem áll le! Tökéletes a búvóhelye! Ha elmondanánk, akkor sem hinne nekünk senki. Legfeljebb azt érnénk el, hogy a zártosztályon bérelnek nekünk egy kényelmes szobát, mondjuk úúúgy, örökre.! Van egy lehetőség Sam, de nem fogsz neki örülni! Ha már így kezded John, akkor valóban nem fogok, ismerem ezt a mondatot. Figyelj Sam, ha szét válunk, mielőtt elalszol, visszatérhetnék, amikor álmodsz és látnám mit művel Gary. Nincs más lehetőség, így soha nem tudunk elé vágni. Vagy megvárod a következő áldozatot. Neeee John!-kiáltottam fel. Egyszer megcsináltuk. Emlékszel mi lett belőle? Hogyne emlékeznék- mondta John, hát lehet azt elfelejteni.

Barátaimmal iszogattunk a törzshelyünkön a Vitorla bárban ( el nem tudom képzelni miről kaphatta a nevét, hiszen a környéken még egy patakocska sincs .) már túl voltunk azon a határon, amit kultúrált poharazgatásnak neveznek. Túlléptünk a poénokon, a viccelődésen és a szokásos politikai vitafórumon, mert ilyenkor mindenki tudott mindent és természetesen sokkal jobban is tudná csinálni a mostani vezetőknél. Kevésnek bizonyult a meglévő hangulat ezért közösen, mint egy farkas falka átvonultunk egy utcával arrébb lévő diszkóba ahol folytattuk a tivornyázást, és aki pár nélkül volt elkezdte a vadászatot. Én is pásztáztam és kerestem a megfelelő áldozatot. Selly óta nem volt komoly kapcsolatom és nem is vágytam rá. Nem akartam újra csalódni ezért zárva tartottam a szívem. Megláttam!! A szám tátva maradt és tudtam ő kell nekem. Huszonöt voltam, de ez még a felnőtt kor leg eleje, ilyenkor már úgy érezzük megkomolyodtunk, de a valóságban csak most próbáljuk elhagyni a gyerekkor szokásait, tulajdonságait. A nő legalább harmincöt volt, de feszes bőrruhájába annyira szexi, annyira erotikus volt, hogy férfiasságom beindult és éreztem rosszul leszek, ha nem kapom meg.

Nem érdekelt a szerelem, nem érdekeltek az érzelmek csak a szex és a szex. Az italtól túlfűtve nem túl romantikus módon közeledtem felé. Felkértem táncolni, de pár másodperc után elkezdtem fogdosni, tapogatni, jelezvén hogy konkrét szándékaim vannak vele. Ellökött magától és nem éppen finoman közölte hogy inkább hagyjam békén és próbálkozzak velem egykorú lányokkal. Johnnal kiborultunk a durva elutasítástól, de közben annyira vágytunk a nő testére hogy úgy döntöttünk nem hagyjuk annyiba. Akkor is a miénk lesz-mondta bosszúsan John ami furcsa volt mert általában ő volt a jobbik felem. Éreztem hogy labilis a lelke a nőnek! Mondta John. Teszünk róla hogy akarjon minket. Biztosan ezt akarod John?Kell nekem az a nő-jelentette ki. Rendben akkor csináljuk!!! Elvonultam a mosdóba, nem akartam hogy lássanak.  John még sohasem hagyta el a testem, tudtuk hogy lehetséges de nem mertük megtenni. Egy perc az egész nem félj Sam és abban a pillanatban elsötétült minden ,a testemből mintha darabok szakadtak volna ki és üresség fájó üresség, sírt a lényem az agyam nem bírta elviselni a terhelést kiálltott a másik fele után. Fájdalom, fájdalom őrjítő fájdalom. Közben a nő a parketten éppen egy másik férfival táncolt, hirtelen megfeszült ,fejét felszegte és rángatózott párat majd nyugodt tekintettel körül nézett és megindult kifelé. A mosdók felé vette az irányt és benyitott a férfi mosdóba, beszólt a fülkébe ahol még mindig görnyedten és bambán bámultam. Mehetünk!!! És újra éreztem a fájdalmat, egy lökés egy feszítés, Fejembe gondolatok ezrei tódultak, úgy éreztem nem tudom befogadni. Visszajött!!! John itt van!!Mit csináltál John, kis híján beleőrültem,nem véletlenül nem próbáltuk még. Nem volt nehéz dolgom a nő nagyon gyenge akarattal rendelkezik . Besegítettem az érzelmeit irányítani. Mint látod most már nem ellenkezik. Nem ismertem rá Johnra ,ennyire gonosz talán még sohasem volt, de vágya engem is hajtott,egyszerűen a testi vágy!!! Megfogtam a nő kezét! Menjünk! Nem beszéltünk semmit csak jött mellettem szemeiben láttam a kábultságot, de egyben vágyakozó csillogást is. John jól meg dolgozta!!! Hazavittem!! Akkor még szüleimnél laktam egy különálló picike kis épületben.

Volt egy kis szoba és egy konyha nem túl praktikusan egy zuhanyzóval egybekötve. Katrine (mert azért időközben bemutatkoztunk egymásnak) jött velem kötelesség tudóan és egy fergeteges, izzó éjszakát töltöttünk együtt. Azután még egy hétig körülbelül minden este megjelent és felejthetetlenné tette együttlétünket. Furcsán kezdett viselkedni, néha úgy ölelt mintha belém akarna olvadni, megfojtott szeretetével és megszállottként ragaszkodott közelségemhez. Már a napi dolgaimat sem tudtam végezni tőle, nem akart engedni maga mellől. Egy reggel arra ébredtem, nem mozog, épp hogy lélegzik, furcsa kicsavarodott pózban feküdt. Ájult volt és látszott az ágyneműn hogy vergődött az ágyban. Megijedtem! Azonnal felkaroltam és apám kocsijába fektettem, meg sem álltam a kórházig. A sürgősségin rengeteg beteg várt ellátásra, jajgatások, nyögések mindenütt. Brrrr csak ide ne kerüljön az ember!! Még mindig karomba tartva Katrine-t, ordítottam- Jöjjön már egy orvos!!!! Erre felfigyeltek és előbb egy ápoló jött oda, aki átvette tőlem a nőt és lefektette egy hordágyra majd egy középkorú igen jóképű orvos is megjelent. Mi történt? –kérdezte. Nem tudom doktor úr, reggel ilyen állapotban találtam rá. Gyors helyi vizsgálatokat végzett, pulzus, pupilla, reflex és vért vetetett az ápolóval, amit rögtön vizsgálatra küldött. Nem fogyasztott esetleg drogot a hölgy?- kérdezte váratlanul a doki. Nem tudok róla! Egésznap együtt voltunk, ha fogyasztott észrevétlenül tette. Teljesen azokat a tüneteket produkálja, mint egy drogfüggő – erősködött. Csóválta a fejét, úgy gondolta nem mondok, igazat nem akarok bajba kerülni. Majd a vérvizsgálat után többet tudunk-bökte oda kicsit kárörvendően. Lassan telt az idő, Katrine-t időközben bevitték egy megfigyelőbe, utána mentem és mellé ültem az ágyban. Kinyitotta a szemét rám nézett, de tekintete üres volt a semmibe tekintett, kis mosoly jelent meg a szája szélén, mint aki éppen valami szépet álmodik. Újra elájult!!Az orvos nem sokára jött kezében papírokkal, hozzám fordult. Kicsit bocsánatkérően mondta- nem találtunk semmit a vérében, semmi arra utaló eltérést, ami ezt az állapotot okozhatja. Nyugodtan menjen haza uram! Mi még jó pár vizsgálatot végzünk el rajta, egyhamar nem lesz eredmény. Tehetetlen voltam így elköszöntem Katrinetől, lehet, hogy hallotta!

Majd elindultam kavargó gondolatokkal a fejembe. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ezt mi okoztuk. Lelki ismeret furdalásom volt és John is érezte, hogy túllőtt a célon. Mi ezt nem akartuk, mi csak szórakozni akartunk!! Figyelmen kívül hagytuk a nőt, a nő érzéseit. A lelkét!!! Délután vissza mentem a kórházba. Katrine magánál volt látszólag jól volt, de amint leültem mellé kezdett elhomályosulni tekintete és valami hatalmas erővel ölelt meg, szorított és először halkan majd erősebben és erősebben, míg nem szinte visított- üvöltötte. Akarlak! Vergődött, dobálta magát, körmeit karomba mélyesztette, úgy hogy a vér kicsordult belőle. Egy nővér beszaladt és lefogta a lányt. Az orvos néhány perc múlva érkezett és döbbenten nézte a nő reakcióját. Nem értem!- mondta az összes vizsgálat eredménye negatív lett, ráadásul, délután már nem produkálta a tüneteket. Injekciót adatott be neki, amitől lenyugodott és újra elaludt. Én már értettem, de nem mondhattam el!!  Elmentem és soha többé nem kerestem Katrine-t. John rövid látogatása olyan érzelmi túl áradást okozott a lányba, hogy távozása utáni űrt olyan hiánykánt élte meg, mint kábítószeres, ha nem kap drogot. Ezért érezte tudat alatt, John ott létét közelemben és megőrült a vágytól, hogy újra kitöltse lelkét. Csak úgy volt esélye a gyógyulásra, ha elhagyom!! Azért néha még érdeklőttem felőle, és megnyugvás töltött el, hogy felépült. Megegyeztünk Johnnal, hogy ilyet többet nem követünk el, mert azonkívül, hogy a nőt majdnem tönkre tettük, nekem is komoly traumát okozott. Sokáig szégyelltem magam még magam előtt is, az emberi önzés, gyarlóság és gonoszság bennem is ott van. Nem vagyok különb, mint más azzal, hogy felhasználtam ezt a különleges képességet lesüllyedtem azoknak az embereknek a szintjére kiket úgy megvetettem.

Vitatkoztunk Johnnal, nem akartam belemenni ebbe az őrültségbe. Tudtam milyen fájdalommal jár, éreztem már milyen veszélyes rám nézve, hiszen annál a bizonyos esetnél is közel kerültem az őrület határához. Akkor mit tegyünk Sam? Van jobb ötleted? Tovább akarod engedni ez az őrültet? Hallgatlak Sam! Nem tudtam válaszolni, hiszen elképzelésem sem volt mi a megoldás! Legyen John- mondtam megadóan,te győztél. Jobb ötletem nekem sincs! Baj van Sam? Kiálltott be Mel. Nincs semmi gond, csak telefonálok, menj haza nyugodtan!!-válaszoltam, miután rájöttem szokásommal ellentétben hangosan kommunikáltam Johnnal. Beleroskadtam a székembe és fejemet kezembe temetve, próbáltam lelkiekben felkészülni az elkövetkező éjszakára. Rögtönzött relaxációmat a telefon csörgése zavarta meg. Csörgött, csörgött nem volt kedvem senkivel sem beszélni, hagytam. Elhallgatott! Örültem! Végre! Ám pár másodperc és újra kezdte. Hmmm megnézem ki az aki ennyire kitartó!!! Harry nevét írta ki a készülék. Rossz érzésem támad, nem véletlenül hív! Helló Harry! Üdvözöltem és azonnal hozzá tettem, nemgondoltam hogy ilyen hamar hiányozni fogok! Helló Sam! Az ő hangja egyáltalán nem volt vidám és örömteli. Sajnos Sam most nem jókedvemből hívtalak. Fel kellene néhány kérdést tennem neked, csak formalitás, de érintett lehetsz, így nem hagyhatom el. Van módunk találkozni? Persze Harry, egy darabig itt leszek az irodába látogass meg! Rendben Sam, félóra és ott vagyok. viszlát! Mint említettem Harry igen okos ember volt, ráadásul neki mindent elmeséltem, így hát tudott Suzyról is és az őrmesterről is. Nagyon meggyőzőnek kell lennem ahhoz, hogy valami apró jellel el ne áruljam magam.

Nagyon jó barátom volt, szívem szerint elmondtam volna neki mindent töviről hegyire, de dacára az évtizedek óta tartó szoros kötelékünknek nem bíztam abban, hogy hisz nekem. Én sem hinnék magamnak. Kopogtattak az ajtón! Széles mozdulattal tártam ki Harry előtt és egy kissé túlzó mosollyal fogadtam. Helló barátom! Vagy esetleg szólítsalak nyomozónak?  Ne szekálj Sam, elég kellemetlen nekem ez így is! Rendben ne haragudj, csak nem szoktam meg ezt a hivatalos arcodat. Nem, nem nincs baj! Az ügy nagyon furcsa és nyomás van, rajtam nem jutok egyről a kettőre. A főnökeim, a polgármester a főparancsnok mind rágják a fülem és mielőbb eredményt akarnak. Esetek!! Az éjszaka meghalt az őrmestered! Látszólag baleset, de a vizsgálatok során találtunk olyan nyomot, ami arra utal, hogy a két gyilkosság összefügg. Fel kell tennem a kérdést, hogy hol voltál tegnap éjszaka nagyon kellemetlen, de meg kell kérdeznem? Nézd Harry, ismersz nagyon jól, egyedül élek, a lakásomba voltam és kivételesen kialudtam magam. Ha az a következő kérdésed, hogy van-e tanúm? Nincs! Ritkán viszek magamhoz bárkit is és most sem tettem! Kicsit próbáltam játszani a sértődöttet hátha nem forszírozza tovább a dolgot. Mikor láttad az őrmestert utoljára? –kérdezte. Több hónapja! A benzinkútnál láttam egymás mellett tankoltunk, de köszönni sem köszöntünk egymásnak, de azt is jól tudod, hogy miért nem voltunk puszi pajtársak. Nem értem Harry miért kérdezgeted ezeket, mindent tudsz rólam! Talán gyanusítassz! Nézd, Sam minden szálat fel kell göngyölítenem. Természetesen nem gyanúsítalak, de értsd meg te mind a két bűnténynél szóba kerültél, te ismerted minkettőjüket, nem hagyhatom figyelmen kívül. Ráadásul egyiket sem kedvelted! Meg kell tennem a jelentést és nem hagyhatlak, ki bármennyire is szeretném. Az a fránya alibi! Legalább az lenne, és egy tollvonással kitudnálak húzni, de így csak megkérni tudlak, hogy amíg ki nem derítem, ki a tettes ne hagyd el a várost. Ne aggódj, azon vagyok, hogy minél előbb kiderítsem mi ez az egész és ki a felelős! Hát én pont ezért aggódtam!! Elköszönt és elhagyta az irodát a felügyelő! Hamar eljutott hozzánk John!! Még egy eset és nem vakarjuk le magunkról! Ezért kell megtennünk Sam, pont ezért! Már ma este nincs időnk szarakodni! Éreztem John forrongását, kihatott az egész idegrendszeremre, rángatóztak a kezemben a lábamba az izmok. Nyugodj meg John így nem fog sikerülni!

Valahol még mindig lázadoztam, de beláttam tényleg az az egy megoldás van, hogy bele láthassunk Gary világába. Elhagytam az irodát, hogy megkezdjük az előkészületet a nagy szétválásra. Hazafelé beugrottam a patikába és vettem két dobozzal a legerősebb altatóból mivel tudtam, hogy gyógyszer nélkül a trauma után lehetetlen lesz elaludni. Hazaértem! Gyomrom már kellőképpen görcsbe rándult. A hűtőhöz léptem, mert rájöttem ma még semmit nem ettem és hasam félre nem érthető jelzéseket adott. Kinyitottam majd be is zártam a hűtőt! Nem ez nem az az időpont, amikor akármi is lemenne a torkomon. Nyolc óra múlt még várnunk kell egy kicsit. Nem szabad elkapkodnunk, hiszen baj is történhet. Nekem csak egy életem van, nem szívesen kockáztatom! Zavart, hogy úgy kell végig csinálnom, hogy tulajdonképpen részt sem vehetek benne, én csak egy színpad leszek ahol John és Gary a főszereplő. Féltem! Féltem a tehetetlenségtől, a kudarctól, de leginkább attól, hogy valaki elém áll és azt mondja –te voltál Sam! A mi hármasunkból csak én voltam sebezhető, nekem volt veszteni valóm. Ki mentem a teraszra és bámultam a csillagos eget. Kellemes volt ez az este eltűnt a nagy meleg és üdítően hatott az esti szél. Nézetem az eget, szerettem a megfoghatatlan teret, amit a csillagok takartak. Az univerzum hihetetlen mélységet áraszt, érezteti velünk milyen kicsik is vagyunk valójában. A bogár is, amit eltaposnak, ezt érezheti utolsó pillanatában, milyen apró is ő. Kicsi és nagy, fent és lent mind csak nézőpont kérdése, minden relatív. Jó és rossz? Milyen szempontból nézzük? Ki dönti el? Filozofikus kérdések árasztanak el miközben a hold félig jóllakottan kacsint le rám és a fekete vászonként feszülő égbolt ezer fényes lyukkal kidíszítve borít leplet a város fölé. Eljött az idő nem húzhatom tovább.

A konyhában töltöttem magamnak egy italt és azzal elkísérve vettem be az altatót a biztos hatás kedvéért. Beledőltem ágyamba, ami jó széles volt egykoron feleségemmel töltöttük rajta éjszakáinkat. Nem volt szívem megválni tőle. Viktória emléke mindig itt marad velem, szinte érzem, még illatát a párnán mikor belefúrom a fejem és elképzelem, még mindig átölel, fejét mellemre hajtja, és édes szuszogását hallgatom, míg el nem nyom az álom. John! Kezdjük! Biztosan felkészültél Sam? Nem John erre nem lehet! Vártam! Szétestem, szakító érzés nyilalt az agyamba, mindenem remegett az izmaim önálló életre keltek. Éreztem a tehetetlenséget a kiszolgáltatottságot az az őrjítő űrt, amit John hagyott maga után. Pörögtek, pörögnek gondolataim, cikáztak, mint flipperben a golyó. Úgy éreztem megőrülök, ha nem töltik ki azt a kongó üres teret, amit a lelkem hiánya okozott. Dobáltam magam, mint egy hal a halászhálóban majd kezdtem lassan lenyugodni. Az altatószer kiütött és jött az a jól eső érzés, amit a valóság és az álom között töltök el. John figyelt, szárny nélkül lebegett a szobában és várta a megfelelő pillanatot. Érezte, nem hibázhat. Látta amint kómába zuhanok és csak bízott benne, hogy nem jön túl korán. Újra visszatért! Sötétség fogadta, nem tudta mit tegyen, nem tudja irányítani a testemet, a gondolataimat. Hosszú perceket töltött ebben a tudatlan állapotban. Nem történik semmi! Rettegett, hogy nincs vissza út és örökre ide lesz kárhoztatva. Neki is voltak vágyai, ő is szeretett volna még sok mindent tapasztalni. Hiányoztam neki! Egyek voltunk és egyek is leszünk! Valóban, míg a halál el nem választ!!! Fény derengett, lassan erősödött, míg el nem érte a félhomály állapotát. Ez jó jel!- gondolta John, valami elkezdődött. A reménytelenséget az izgalom váltotta fel. Az ismeretlen, amikor nem szólhatunk, bele a történésekbe csak hagyjuk magunkat sodorni vele, az árral, amit felkorbácsol a vihar és nem tudjuk hol állunk meg, nem sejthetjük hová, merre tart, de tudjuk egyszer úgy is vége lesz! Tisztul a kép John előtt. Egy erdő fölött jár. Tisztán látja ez egy akácos erdő, még az akácvirág illatát is érezni véli, kicsit fanyar, de egyben markáns illat. A fasor szélénél mintha kis állatokat látna futkározni, furcsán páros lábbal ugrabugrálnak, szürkésbarna pamacsos bundájukból arra lehet következtetni ezek bizony mezei nyulak. Önfeledten kergetőznek, még nagyon kölykök, szüleik ott lehetnek valamelyik bokor takarásában, hogy féltő tekintetükkel óvják kicsinyeiket. Idilli látkép. Johnon eluralkodik a nyugalom. Ez volt az igazi, amikor minden rendben megy a világban, amikor a természet teszi a dolgát és nem avatkozik bele emberi kéz, nem vet árnyékot az emberi kapzsiság, önzés és rombolás egy háborítatlan világba. Hirtelen szárnyak suhogását halotta a csendbe és egy sólyom csapott le az egyik csöppségre megállíthatatlanul. Szárnya majdnem a földet érte miközben elragadta zsákmányát és nagy port kavarva emelkedett a magasba karmaiban tartva még élő áldozatát. Aztán eltűnt a horizonton. Ez is a természet rendje! Nem túl vidám, de minden állat a túlélésért harcol! Vannak áldozatok és ragadozók, az egyensúly azonban mindig megmarad. Csak mi emberek nem tudjuk ezt betartani!

Folytatom………

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: