A rivális

A többi nyuszi szanaszét futott rémületében. Nem voltak felkészülve a légi csapásra. A támadás ellen még az anyai ösztön sem volt elég. Csendes lett minden! Nem mozdult semmi. Akár egy fotó. Kifejező, de élettelen, Mesterművet alkotott a természet. John felmérte a terepet és elmélkedett vajon miért ez a helyszín, mi lehet az oka, hogy az álom idehozta. Körül nézett, az erdőszélén nem messze ahol a nyúl család volt az imént egy kis földút szegélyezte a fákat a poros csapás másik oldalán drótkerítés futott végig. Magas volt, legalább három méter. Mögötte még egy ugyan ilyen kerítés, tetejükön szögesdrót körkörösen fonva. közöttük kőporral felszórt utacska. John felismerte, ez a város melletti bezárt kaszárnya volt. Régen a két kerítés között őrkutyák teljesítettek szolgálatot, az volt a feladatuk hogy megakadályozzák az észrevétlen behatolást a laktanyába. Most élettelen csendes a terep az elhagyott épületek komor látványt nyújtanak. Hat üres négyszintes szörny állt a körbe kerített terepen, törött, üvegnélküli ablakok tátongtak oldalaikon és már az ajtók is hiányoztak, látszik, hogy már vagy húsz éve nem törődik velük senki. Pedig régen reggeltől estig hangos volt a tábor a vezényszavaktól, a katonanótáktól és a bakancsok ütemes csattanásától.

Most csak egy ember állt a katonai dísztér közepén, de ő nem vezényszóra várt. Gary volt! Mozdulatlanul állt! Koncentrált! John jelenlétét nem érezte, hiszen kiürített tudattal merültem álomba és pont ez volt a tervünk. Állt ott némán és valami önkívületi állapot tükröződött arcán, barázdákat varrt homlokára az erőlködés. Aztán egyszer csak hirtelen égi nyugalom ült rá, kisimultak ráncai, fejét felszegte testét kihomorította és elkezdett emelkedni, feljebb és feljebb. Képességeit edzi, fejleszti!- konstatálta John. Leereszkedett a földre és villámgyorsan előrenyújtotta kezeit egyenesen a dísztér emelvénye felé. Teste körül valamilyen energia mező kezdett villódzni és a kezeinél koncentrálódott és kilövellt belőle egy vibráló energia nyaláb. A pódium, mint kártyavár omlott össze, égett körülötte minden. John rá ismert, ugyan ilyen égésnyom volt a háznál is. Hogy tudja ezt a valóvilágban használni és egyáltalán, hogy jut ki oda?- kérdezte John, de leginkább csak magától. Egy pillanatnyi sötétség, majd ahogy a diafilmet cserélik, új kép tűnik fel. A sportpálya! A zöld gyep messziről nagyon egységes hatást nyújt, de közelebbről szemlélve már több helyen kopottas, használják nincs idő a gondozására. Most is piros-kékbe öltözött fiatalok serege özönlik ki a melléképületből, ami az egyesület öltözője ként szolgál. Fociedzést tartanak. Gary is köztük van, fiatalabb talán tizenöt lehet. Megjött a mesterük is és szépen folyik a tréning a megszokott mederbe. Bemelegítés, futás, mozgáskoordinációs gyakorlatok a végén jutalomként játék. Ketté osztották a csapatot és megkezdődött a mérkőzés. Már csak pár perc volt hátra a játékból , Gary vezette a labdát , egy védő, két védő és már lövésre lendítette volna a lábát amikor jött az örök rivális Bobby és könyörtelenül nyújtott lábbal beleszállt Gary bokájába. Messzire hallatszott a csontok reccsenése, Gary ordítva fetrengett a földön. John megdöbbent, most már tudja ki az új célpont. Mindenre emlékszik jól.

Mindig is imádtam a footballt. Barátokkal, ismerősökkel minden szabadidőnket a grundon töltöttük és rúgtuk a bőrt órákon át. Sokszor még enni is elfelejtettünk annyira belefelejtkeztünk a játékba. Nem múlt el ez a vonzódás a labdaután soha. Elkezdtem a középiskolát, egy kicsit megváltozott a dolgok rendje, nem volt annyi időm és kevesebbet tudtam kijárni a fiúkkal. Az iskolában persze sokat fociztunk, testnevelés órán és néha még suli után egy kicsit. Egy nap a tornatanárom félre hívott és azt mondta szerinte nagyon tehetséges vagyok ezért beszélt a helyi sport klub vezetőjével és szívesen megnéznének engem. Majd ki ugrottam a bőrömből, hiszen minden álmom az volt, hogy focista legyek.

Már láttam is lelki szemeimmel, ahogy egyenszerelésemben állok egy hatalmas stadion gyepén és a közönség engem ünnepel. Eddig még stoplis cipőm sem volt, nem hogy mezem és sportszáram. Izgultam! Másnap estére beszéltük meg a bemutatkozást, de én már hajnalban mentem volna! Hamarabb értem oda az edzésre, hogy legyen időm körül nézni. Nem olyan volt, mint képzeletemben, de már ez is előrelépés volt. Nem fértek el tízezren, csak az egyik oldalt volt öt sorban fából készült lelátó ahol maximum kétszáz ember szurkolhatott csapatának. A pálya így is szép volt, soha nem játszottam még ilyenen. Megkerestem a mestert, aki a bemutatkozás után bekísért az öltözőbe ahol a többi korombéli fiú öltözött. Szégyenkezve vettem fel a fekete rövid nadrágom, fehér pólóm és a tornacipőmet. nem kicsit voltam feltűnő a sok piros-kékbe öltözött játékos között. Méregettek, mosolyogtak rajtam, balféknek néztek, aki jött szerencsét próbálni. Kivonultunk, elkezdődött a tréning. A bemelegítésnél nem volt gond, tulajdonképpen csak a szokásos tornagyakorlatok, egy kis lazítással egybe kötve. Aztán jöttek a bólyás gyakorlatok, mozgáskoordináció, csetlettem botlottam, kétségbeesetten próbáltam utánozni a többieket több kevesebb sikerrel. Aztán jött a játék, úgy hittem itt végre megmutathatom mit is tudok. Itt is kudarcot vallottam, cseleket mutattam be, aminek a vége általában az lett, hogy elcsúsztam. Figyelmen kívül hagytam, hogy a kopott tornacipőm talpa nem éppen ideális a kissé nedves fűre. Szóval, leginkább mintha korcsolya pályán lettem volna. A megérdemelt röhögés sem maradt el valahányszor közeli viszonyba kerültem a talajjal. Katasztrófa! Egy világ omlott össze bennem és úgy éreztem én itt nem leszek focista. Magához hívott a mester és így szólt: Sam, azt hiszem, mind a ketten tudjuk, hogy csapni való volt a bemutatkozásod, ráadásul elkövetted azt a hibát, hogy nem készültél fel ! Ezt én nem szeretem! Kész! Vége!- gondoltam. De!- folytatta mondandóját, látom, hogy nagy harcos vagy és a mozgásod is alapvetően kitűnő. Kapsz tőlem egy esélyt! Vegyél fel a szertárból szerelést és következő edzésre készülj fel! Miután átöltöztem, átsiettem a szertárba és megkaptam életem első szerelését. A szertáros néni még egy használt football cipőt is adott, ami pont jó volt a lábamra. Már tudtam mi vár rám ezért a következő edzés már kitűnően sikerül és maradtam a csapatban.

Nehéz időszak következett, be kellett hoznom a többiekkel szembeni lemaradásomat. Labdával keltem, labdával feküdtem, sehová nem mozdultam a bőr nélkül. Tréningek után még maradtam a pályán gyakorolni a lövéseket és rengeteget futottam. Jól fejlődtem és tavaszi szezonra már a kispadra ülhettem és már pár perc bizalmat kaptam mesteremtől. Szinte lehetetlennek tűnt kiszorítanom a csapatkapitányt Bobbyt, hiszen azonos poszton játszottunk és Bobby jó volt, nagyon jó. Titkon abban bíztam, hogy lesz kisebb sérülése és akkor átvehetem a helyét. Az elejétől fogva rivalizáltunk, Bobby meglátta bennem az ellenfelet, akivel küzdeni kell a pozícióért. Vetélytársam nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem hogy ne szurkálódjon, ne piszkálódjon. Hidegen hagyott! Győzzön a jobb! Már második éve voltam a csapatnál. Bobby annyira magabiztos volt fölényében és helyében, hogy kezdte lazábban venni az edzéseket, sokszor ki is maradt és ez a teljesítményén is meglátszott. Rengeteget hibázott és csapattársaival folyamatosan perlekedett. A szokásos keret hirdetés volt meccs előtt. A mester felolvasta a névsort és Bobby helyett az én nevem szerepelt a kezdő tizenegyben. Végre előttem a lehetőség. Egy kicsit lenézően néztem Bobbyra akin látszott majd fel robban a dühtől. Sorba nyertük a mérkőzéseket és nagyon ment a játék, nem akartam kiengedni a kezemből ezt a sanszot. Az edzőm azt mondta, ha ilyen jól teljesítek, jövőre átvisznek egy nagyobb csapathoz. Ez még több erőt adott. És jött az ominózus edzés Bobby engem hibáztatott, hogy kikerült a csapatból, jött a drasztikus belépő. Ahogy fetrengtem a földön fájdalmak között, Bobby odaszólt- Ezt érdemelted!! Mentő vitt el! Műtétre került sor, többszörös szalag szakadásom lett és két helyen tört a bokám. Hónapokig tartott a felépülésem és még kétszer operálták a lábam, de sportra már többé nem volt alkalmas. Így ért véget egy karrier mielőtt elkezdődött volna. Egy beképzel, öntelt ember egy másodperc alatt törte ketté álmaimat. Annyira megviselt az, hogy tudtam vége a footballnak, hogy még dühös sem tudtam lenni. Attól kezdve tényleg csak álmaimban álltam a stadion zöld gyepén!

John újra végig élte a történetet, ahogy látta Garyt fájdalmak közt szenvedni.

A történet vége azonban másképp végződött ezen meglepődött, mert nem számított másra, csak ahogy volt valójában. Mindenki odafutott, levitték a pályáról és mentő és tudjuk a szomorú végét. Most nem ez történt. Gary abbahagyta az agonizálást és felállt, mintha semmi sem történt volna, mintha nem tört volna csontja. Nem a fiatal Gary volt! Ez a megvadult, bosszúszomjas rémálom volt. Újra koncentrált és jött a hullám, de most nem lökte ki magából, most kékes fénnyel izzott körülötte a levegő, és ahogy kezét elkezdte kitárni, mint a színpadi függöny úgy lebbent szét a színtér, a pálya az öltöző a fű a játékosok, minden. Mögötte egy szoba bukkant fel, élesen, kivehetően. Egy ágy áll a sötét szoba közepén, rajta egy ember sziluettje. Alszik! John sikoltott volna, ha tudott volna! Az férfi, aki öntudatlan állapotban feküdt, én voltam. John rádöbbent rajtam keresztül tud átjönni erre a világra. Mintha ő lenne a lélek negatív fele, az ellenpont. Nem mi menekülünk az álomba, hanem az álom mi hozzánk. Mintha visszafelé úszna a folyón, mint a lazac a vízesésben. John nem tudta mit tegyen. Valahogy fel kellene, hogy ébresszen, de fizikailag nem tud, a tudatunk most nincs kapcsolatban. Ki vagyok ütve.

Eközben pár kilométerrel arrébb Bobby lefekvéshez készült. Megfürdött és magára öltötte kedvenc pizsamáját, ami egyébként nem vallott túl kifinomult ízlésre. Fehér alapon zöld és sárga hosszanti csíkok, nem gondolnám, hogy rajta kívül van, aki ilyet hord! Ő szerette és nem volt hajlandó mást viselni, bár felesége, aki jobb ízléssel volt megáldva sokat zsörtölődött érte. Gyerekeik nem voltak, az asszony meddő volt, örökbefogadástól ódzkodtak, féltek, hogy nem tudják úgy szeretni mintha saját volna. A tükörben méregette magát és úgy vélte korán őszült halántéka nagyon markáns. Elégedett volt. A gyermektelenség sem hangolta le, hiszen sok gyerekkel volt körbevéve. Most már ő volt a mester. Igen football karriert ő sem tudott elérni, de kitartással elnyerte az edzői praxist. Fáradt volt, több tréninget is tartott naponta. Keményen dolgozott és magasak voltak az elvárásai. Szerette volna csapatait felsőbb osztályba vezényelni. Már a holnapi teendő lista járt az eszébe, amikor kilépett a fürdőből. Egyedül volt, felesége elutazott a nővéréhez. Úgy gondolta még egy ital belefér, most nem morog érte a kedvese. Kitöltötte a vodkát és óvatosan ízlelgette, majd töltött mellé narancs levet. Így még finomabb állapította meg. Leült a kanapéra, bekapcsolta a tv-t, megnéz valami érdektelen műsort, ami eltereli a gondolatait a munkáról – tervezte el. Valami remegést érzett. Földrengés van? Nem értette ezen a környéken még soha nem volt földmozgás. Újra és újra egyre hevesebben. A könyvek elkezdtek potyogni a polcról. Az esküvői fotó is csattanva esett a földre az üveg és a keret darabokra tört. Nagyon megijedt! Szeretett volna ki menekülni a házból, de nem tudott a padló egyik fele megemelkedett lehetetlenné téve a kijutást. Visszahuppant a kanapéra teljesen beletapadt, egy láthatatlan erő feszítette a kanapé falának. Vibrálni kezdett a levegő, kékes pulzáló erőtér lebegett előtte! Erősödött és vele egyetemben egy sivító hang is keletkezett , ami olyan magas frekvenciát ért el hogy fájt neki, vér kezdett csorogni a füléből, hiába kapta oda kezét, hogy eltakarja a hang útját a visítás szétrepesztette a dobhártyáját, Hirtelen csend! Bobby a fájdalomtól meggyötörve, riadt szemekkel nézett körbe honnan jött a támadás, de semmit nem látott.

Villámszerű fénycsóva szelte át a szobát váratlanul. Bobby döbbenten ült mintha megbabonázták volna, lassan lenézett a lábára és örült fájdalom hatolt agyába. Eltűnt! A jobb lábfeje bokától teljesen eltűnt csak egy kissé véres csonk éktelenkedett a helyén. Olvadt volt. nem égett! Ahogy a viasz folyik le a gyertyán. úgy olvadt a hús le Bobby lábáról. Még felnézett és látta az előtűnő ismerős arcot. Bosszú! Üvöltötte neki. Egy újabb robbanás, ami a mellkasán ütött lyukat és vége. Bobbynak is vége! John pánikban volt! Egy ördögi körben forgott, amiből nem tudott kiszállni. Fel kellett volna ébresztenie, hogy megakadályozzuk Gary-t, de nem volt kapcsolatunk és az álom tartotta fogságban az elmém, tehát míg nincs vége az álomnak addig nincs ébredés sem. Gary győzött!! Abban a világban ő az úr és nincs élőlény, aki tehet ellene. John rádöbbent, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, mennyire gyengék és sebezhetők. Átfutott rajta valami egy gondolat, egy megoldás, de elhesegette. Nem azt még nem lehet! Kezdtem ébredezni, lassan kezdett egységünk újra helyre állni. Kinyitottam a szemem és már mindenről tudtam John azonnal átadta az adatokat. Úgy működött, mint egy villámgyors letöltés. Rettenetesen fájt a fejem, két aszpirint vettem be hogy csillapítsa a kínt. Rettentően elgyötört voltam. Úgy éreztem legalább háromszor lefutottam a Marathont. Nem mertem kilépni a teraszra, a kertbe. Féltem, hogy szembesülök a valósággal féltem, hogy Bobby megjelenik és megkérdezi mit tettél? Elakartam bújni a világ elől, mintha akkor meg sem történt volna az egész. Mit tegyünk John? Mit tehetünk? Ha nem alszom, nem támadhat! Meddig bírhatod Sam? Három napig? Négyig? És utána? Nem jó megoldás.! Esetleg valamilyen altató, ami annyira kiüt, hogy eszméletlen leszek és akkor nem is tudok álmodni! Ez egy kicsit jobb ötletnek tűnik, de ez nagyon veszélyes túladagoljuk végünk, nem vagyunk orvosok-mondta John. Nincs jó megoldás! Gondolkodni sem tudok, annyira kimerültem. Kell lenni valami megoldásnak, ami itt van, az orrunk előtt csak nem vesszük észre. Ez egy krízis helyzet, amit kezelni kell. Relaxáció, nyugalom, gondolkodás, felismerés és megoldás. Ezt az öt pontot szoktam szem előtt tartani, ha nehéz helyzetbe kerülök. Megtanultam már, ha fejjel rohanok a falnak, akkor még nagyobb bajba sodródom. Belehuppantam fotelomba, mely azonnal elnyelt, jótékonyan karolt át és simogatott puhasága. Lazultam! Gondolataimban a tengerparton járok. Lágy habok verdesik bokámat, fogom Viktória kezét és szerelmesen nézünk egymásra! Sétálunk a nagy kékség partján, boldogok vagyunk, a nap sugarai kellemesen nyaldossák bőrünket és fakasztanak belőle egy-egy verejtékcseppet. Távolban szörfösök akrobatikáznak, megakarják szelídíteni a természet erejét, több kevesebb sikerrel. Nem szólunk egymáshoz. Tudunk mindent. Elárulja a szemünk a mosolyunk a mozdulataink. Imádjuk egymást és minden percét élvezzük az együtt létnek. sirályok kőröztek az égen, sivítottak egyet-egyet, tekintetüket nem vették le a nagy kékségről. Élelmet reméltek, bíztak benne, hogy bőkezű lesz velük a tenger istene. Zúgtak a habok, tökéletes pillanat volt. Megállítottam Viktóriát. Térdre ereszkedtem, miközben fogtam még mindig a kezét. A hullámok így egész a derekamig értek és átáztattak amennyire csak lehetett. Vízcseppek gurultak végig arcomon, karomon majd vissza szökkentek szülőhelyükre a nagy kékségbe. Szeretlek Viktória! Hozzám jössz feleségül? –kérdeztem. Szerelmem nem tudott szóhoz jutni, bár nyitotta száját, hang nem jött ki rajta. Hosszú szőke haja lobogott a meleg szélben és könnyes szemei úgy ragyogtak, hogy én sem bírtam könnyek nélkül. Igen!- mondta ki végre. Lehajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Ebben a csókban benne volt minden, az érzelmek, a vágy, az odaadás, múlt a jelen a jövő. Magasba szálltam, a boldogság hullámait lovagoltam meg és repültem, repültem, repültem!!!!! Viktória szája mozgott.-Sam, Sam, Sam-ismételgette, de nem az ő hangja volt. Itt az ideje magadhoz térni-szólongatott John. Ahh igen, nagyon mélyen voltam és elmerültem életem talán legboldogabb emlékében. Megnyugodtam kicsit kitisztult elmém, ebben a pillanatban nem gondoltam, hogy bármi rossz is történhet. Sam! Bajban vagyunk-aggodalmaskodott John. Hiába kerültem közel hozzá beavatkozni nem tudok. Te vagy a kulcs te vagy az átjáró, ebből kell kiindulnunk. Patt helyzetben vagyunk, ha odaát vagyok, nem tehetek semmit, ha itt maradok veled akkor én is alszom veled együtt. Hogy tudnánk kikerülni? Nincs más választásunk be kell avatnunk egy harmadik személyt! De ki lehet az? –morfondírozott tovább John. Csak Harry jöhet szóba, de ő sem fog hinni nekünk-mondtam és tisztában voltam vele ,hogy nagyon nehéz menet lesz, de kell találnunk egy szövetségest akire nincs hatással Gary.

Egyféle képpen tudunk bizonyítani és mindketten tudtuk hogyan. Bobbynak vége az világos! Egyértelmű volt, hogy Harry megfog jelenni. Ő nem hisz a véletlenekben, nem hisz semmiben csak a szigorú tényekben és azok hozzám vezetik.

Folytatom………..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: