Sors

 Harry mozdulatlanul, készenlétben állt. Érzékszerveivel minden szösszenetre figyelt és a fejében az utasítás járt- Mindenre figyelni és azonnal ébreszteni, ha valami szokatlan történik. Keze ügyében volt a szerrel átitatott vatta, amit arra szoktak használni, ha valaki elájul, magához térítsék. Tudta minek kell következnie. Katona volt mégis félt, mert olyan ellenséggel került szembe, akit nem ismert és nem tudja mire képes. Oleg is félt. Világéletében játszott a tűzzel, de soha nem az élete volt a tét. Senkije nem volt ezért nem is nagyon érdekelte, ha egy-egy stiklije után hűvösre teszik. Tudta egyszer úgy is kiszabadul. Ez más, nem értette az egészet, de ösztönei megsúgták most komoly a tét. Átfutott az agyán egy röpke megbánás, de ez inkább csak a szituációnak szólt nem a személyeknek. Magát sajnálta! Hiányzik a jó kis cellája és álmos is és különben is mit keres ő itt. Észre vette, hogy Harry nagyon koncentrál, nem figyel rá. Eljött az alkalom. itt hagyja az idiótákat -gondolta és óvatosan kezdett kicsúszni a fotelból. Fél szemmel Harryt nézte, félszemmel az ajtót. Próbálta felmérni a menekülési esélyeit. Az ajtó öt méterre van a zsaru csak kettőre. Ránézett Harry sportos alkatára és csekély sanszot látott arra, hogy elszökjön. Az életösztöne azonban erősebb volt.

Elrugaszkodott és célba vette az áhított átjárót. Már tépte volna fel az ajtót, amikor a vasmarok megfogta a csuklóját olyan erővel, hogy recsegtek a csontok. Felüvöltött miközben Harry dühös arcával nézett szembe. Oleg lebénult, de már nem a hadnagy rémisztette meg, nem a fájdalom, ami a szorítás miatt érte, hanem amit a túlsó falon látott. Harry megfordult és pár pillanatra ő is elveszítette önkontrollját. A fal megmozdult, folyóssá vált, hullámzó redők jelentek meg rajta és az egész nagyon- nagyon kék színben pompázott. Megjelent egy kéz, majd egy ember. Gary. Enyhe vibrálás fogta körül, arcát a düh barázdálta. Harry tudta, hogy baj van, de Gary most már ott állt közte és az alvó barátja közt. Nem tudja felébreszteni ráadásul világos, hogy nincsenek Garyvel mint ahogy tervezték. Nekirontott az álomlénynek hogy megakadályozza az újabb gyilkosságot. Emelte hatalmas öklét, hogy letaglózza, de Gary könnyedén hárította, mintha pajzs védené. Harry lepattant róla miközben az energia egy hatalmas darabot szakított ki a kezéből vagy inkább égetett. Elájult! Oleg nyüszített a félelemtől, tudta ő következik, innen nincs kiút. Gary közelebb lépett hozzá. Ez a búcsú koncerted Oleg!- mondta és kezei közt vörös fénynyalábot kezdett formálni. Egy tűzgitár, nincs teste csak kontúrja, ami tűznyalábokból, lángnyelvekből áll. Játssz!!!-hörögte és Oleg kezébe nyomta, nyakába akasztotta a halálos hangszert. Üvöltve markolta a gitárt miközben ő maga is egy hatalmas fáklya lett. Mindent beterített az égett hús szaga. Harry magához tért. Őrült fájdalmak között vonszolta magát a kanapéhoz ahol barátja aludt. Társa orrához nyomta az „élesztő” szert és rázta, rázta, rázta. Látta, ahogy Oleg lángol, de tudta itt már semmit nem tehet, nem teljesítette a küldetést.   

 Vissza tértem és már John is velem volt. Gary azt a borzalmat tette velünk, hogy a túloldalról tehetetlenül nézzük végig a bosszúját, mint egy filmet. Ez velünk szemben is bosszú volt. Ne állítsatok meg! -Szólhatna a figyelmeztetése. Úgy sem sikerül! Lehet, igaza van! Zavarodottan, az átéltek után kábán tekintettem Harryre, aki fájdalmát és keserűségét próbálta leplezni. Ismerem! Nem tudja elviselni a vereséget még akkor, sem ha ezt egy földöntúli lény okozta. Éreztem John dühét is. Nagyon erősen éreztem! Jobb esetben ő az, aki próbálja kezelni az indulataimat, de ez most más! Most nekem kell vissza fogni azt a hatalmas mindent felszakító érzést, amit belülről táplál. Alig van nyoma a történteknek. Csak Harry sérült karja, na meg az a kupac olvadt massza, ami valaha Oleg volt. Hosszú percekig ültünk némán, egyszerűen nem tudtuk mit is mondhatnánk. Feláldoztunk egy emberi lényt, tálcán kínáltuk fel a szörnyetegnek. Túl biztosak voltunk a dolgunkban és rajta vesztettünk. Harry törte meg a nyomasztó csendet. Most hogyan tovább?- kérdezte miközben ép kezével homlokát dörzsölte így frissítve elméjét. Nem tudom!-válaszoltam. Ellátjuk a sebedet először is.-jeleztem, hogy nem feledkeztem meg a sérüléséről és avval a lendülettel elindultam a fürdőszobába.

A tükrös szekrényben voltak alapvető kötszerek. Hmmmm! Erre is Viktória szoktatott rá, nagyon figyelmes és óvatos volt mindig. Sose lehet tudni!-ez volt a szlogenje és mindent meg is tett az óvintézkedések érdekében. Nem tudtuk elhagyni a lakást anélkül, hogy legalább kétszer le nem ellenőrzött mindent. Lámpák, tv, vasaló stb…… Megtaláltam, amit kerestem és visszamentem a barátomhoz. Csúnya volt a látvány, ami elém tárult. Az alkarjából mintha kiégett, vagy inkább olvadt volna egy darab. Fertőtlenítettem és bekötöztem. Talán nem lesz akkora probléma gondoltam, bár nincsenek orvosi ismereteim, de láttam, hogy egyszerűen nincs nyílt seb. Kicsit úgy nézett ki mintha már össze is forrott volna. El kell tüntetni Oleg maradványait-jelentettem ki. Harry jelentőség teljesen, bólogatott és nagy sóhajjal hozzá tette. Még szerencse hogy senkinek sem fog hiányozni egy darabig. Kerítettem egy fekete zsákot és egy lapátot. Be csomagoltuk a nyomorultat. Hozzá teszem, nincs, aki rá ismerne erre a kupacra, hogy valaha emberi lény volt. Harry magához vette a zsákot. Elintézem -bökött rá tudatva velem hogy nem kell miatta aggódnom. Jól van! Menj haza, aludd ki magad én is azt teszem. Ma már nem fog újra támadni- ezzel bíztattam Harryt és egyben magam is. Viszlát! Még utána néztem, ahogy hanyagul bedobja a zsákot a csomagtartóba és elgyötörten beül és elhajt. a hálószobába vonszoltam magam és belerogytam az ágyba. John nem szólt, teljesen csendben volt, de éreztem érzelme hullámzásait. Békén hagytam! Pihennünk kell, hogy tovább tudjuk vívni ezt a harcot. Elragadott a jótékony sötétség……

Rettentő hideg van annak ellenére, hogy szikrázóan süt a nap. Csillog a táj, ahogy a hótakarón megcsúszik a fény. Béléses pamutkesztyűm jótékonyan borítja, melegítve kezem. Lehajolok, veszek egy marékkal a fehér porból és gyúrni kezdem, formázni, míg nem egy szabályos fehér labda lesz belőle. Célzok és tűz!! Talált! Viktória felsikított és azonnal válaszolt a támadásra. Ez is talált! Dobálóztunk rendületlenül és egyre közelebb kerültünk egymáshoz egész addig, amíg már a lövegek helyett csak szórtuk egymás szemébe a havat. Hirtelen lefogtam a kezét, lerántottam a hóba, átöleltem, megcsókoltam és az ajkával a számon hempergőztünk perceken át. Szeretlek!-mondta és szemében földöntúli ragyogást láttam. Boldog! Én is az vagyok, hiszen enyém a világ legszebb asszonya. A feleségem! Fél éve, hogy kimondta a boldogító igent és tényleg boldogító volt! Úgy éreztem révbe értem. Kikötött végre sodródó hajóm az élet tengerén. Ő volt a pont, amihez rögzíthettem magam, ő volt kivel lelkünk is teljesen összefonódott. John is teljesen megadta magát neki, sőt néha úgy éreztem még erősebbek az érzelmei Viktória iránt, mint nekem. A lelki kapocs felül múlja az őrjítő testi vágyat.

Éreztem Viktória minden rezdülését, a gondolatait, a vágyait. John mindannyiszor harcot vívott ellenem, ha közelében voltam. Szerintem féltékeny volt, ami felettébb érdekes annak tudatában, hogy tulajdonképpen közösek az érzéseink, amit megélünk. Talán szerette volna, ha ő van egyedül. Átok és áldás is egyszerre hogy szétvált tudatunk. A hócsata után fáradtan és vágyakozva siettünk haza, várva hogy beteljesítsük őrült szenvedélyünket. Mennyekbe röpítettük egymást, és ahogy a kéjtől elalélva feküdtünk az ágyon máris az járt az eszünkbe hogy mikor lesz a következő fergeteges szeretkezés. Nem teltünk be egymással! Újra és újra belemártóztunk a mámor tengerébe.                                                 

Reggel fáradtan keltem. Viktória nem volt mellettem. Hiányérzetem volt. Részemmé vált és rossz érzéssel töltött el hogy nincs itt. Párperc múlva megjelent az ajtóban. Megnyugodtam! Jó reggelt Drágám!- szólított meg és gőzölgő kávéval kezében lépett oda hozzám. Megcsókolt és a kezembe nyomta a fekete italt. Ébredj fel!-mosolygott. Valami huncut dologra készül, már ismerem. Nagyokat pislogva kortyoltam a kávét, néztem őt és vártam mivel rukkol elő. Amikor elérkezettnek vélte a pillanatot és furcsa fehér rúdszerű tárgyat húzott elő a zsebéből, aminek a közepén piros vonalkák voltak. Sejtelmesen lengette előttem és nekem nagyon nem akart leesni a tantusz. Apa leszel!- kiáltotta. Megvilágosodott! A terhességi teszt volt, amit oly lelkesen mutogatott. Nem tudtam megszólalni, igazából nem fogtam fel. Jó pár bamba másodpercnek kellett eltelnie, míg John ujjongását átérezve én is hatalmas vigyorban törtem ki. Felugrottam átöleltem Viktóriát és körbe-körbe forgattam a szobában. Ez csodálatos! Ez csodálatos!- hajtogattam és úgy éreztem enyém az egész világ és nálam nem létezik boldogabb ember.

Bimm-bamm, bimm -bamm! Kinyitottam a szemem és szomorúan konstatáltam, hogy ez nem az az idő csak a hely azonos. Csöngettek! Kitámolyogtam és kinéztem a kémlelőn. Harry volt. Úgy látszik nem tudott igazán pihenni. Beengedtem. Arca nyúzott volt és tudtam, hogy nem a fizikai fáradság teszi ezt vele, hiszen az ő szakmájában megszokhatta az éjszakákon át tartó készenlétet, akciót. A lelki fáradság, az gyötörte meg. a hirtelen változás, amit átkellett élnie ahhoz, hogy elfogadja azt, amit eddig lehetetlennek gondolt, amit elutasított és még azokat is megvetéssel hallgatta, akik hittek benne. Fenekestül felfordult kicsiny belső világa. Nem hagyott sok időt, rögtön nekem szegezte a kérdést.-hogyan tovább? Hogyan tovább?-én is ezt kérdezem magamtól és Johntól. Számba kell vennünk a lehetőségeket-válaszoltam. Tudom ki a következő áldozat! Szintén olyan ember, akit szívesen kitörölnék az élők sorából, de én nem vagyok gyilkos, nem tehetem. Újra megkell kísérelni egy olyan ember megmentését, aki nem érdemli meg.    

Sam! -szólt Harry. Tudom, hogy fájdalmas dolog ezt hallani, de ha egyszerűn hagynánk, hogy bevégezze küldetését, véget érne. Nincs több célpont, nincs több gyilkosság. Látod, hogy nem tudjuk megállítani, egyszerűen álljunk el az útjából. Nem, nem, nem! – ordítottam. Tudod ki a végállomás és azt nem engedem!!! Egyébként is szerinted vége lesz? Nem, nem lesz! Ahányszor valaki ferde szemmel néz rám, retteghetek, hogy megtorolja-e. Nem Harry, ennek nem lesz vége. Nagyon mérges lettem Harryre, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jutott, de valahol meg is értem. Kétségbe van esve ez a nagy ember. Miután kissé lenyugodtam odafordultam barátomhoz. Egy-két napra elutazom, addig tartsd a frontot. Földöntúli ellenfél ellen, földöntúli eszközökkel vesszük fel a harcot.-jelentettem ki és ellenkezést nem tűrően tessékeltem az ajtón kívülre. Azért még utána kiáltottam- Vigyázz magadra! Jelentkezem.

Folytatom………..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: