A főnök

John! Szerintem ez nem ilyen egyszerű! Nem minden fekete vagy fehér! Lehet szürke is! Nem Steve-vel teszünk jót, hanem a többi emberrel, akik bár bűnt követtek el, de nem érdemelnek halált. Rendben Sam, csináljuk, de a véleményem megmarad!- tett pontot John a beszélgetés végére.

Kis erőlködés árán visszatértünk az autóútra és folytathattuk megkezdett utunkat. Innentől kezdve végig beszélgettünk John-nal elkerülve, hogy újra álomba merüljek. Közeledtünk. Letértünk a főútról és egy erdei ösvényen mentünk tovább. Sötét volt már, a reflektor megvilágította a szűk utat melyen épp egy autó elfért. Lassan haladtunk, mert az eső vájta földúton, ami ráadásul néha nagyon meredeken ment felfelé, nehezen kapaszkodott a nem erre tervezett jármű. Megérkeztünk. Előttünk egy fákkal övezett tisztás hat épülettel melyek a hegy oldalába épültek. Terméskő falaik stabilitást sugároztak, látszott úgy tervezték, hogy a természet leg zordabb viszontagságait is kibírják. Bejárataik előtt kicsiny terasz épült, ahol szélcsengők lógtak és különböző fonott székek és hintaszékek voltak elhelyezve. Megláttam, amit kerestünk. Az egyik épület homlokzatán egy hatalmas preparált bölényfej volt kiakasztva. Őt kerestem! Fehér Bölény ez az indián neve. (a valódit talán senki sem tudja) Sziú indián ősei voltak, ükapja még az ősföld prérijén portyázott. Indián varázsló, aki őseitől örökölte képességét. A civilizált világban már kevés ember vette komolyan, csak az olyanok, mint én, akiknek személyes kontaktusa van a más világgal.

Későre járt, de már várni nem akartam ezért határozottan oda léptem a keményfából készült ajtóhoz és erőteljesen kopogtattam. Válasz nem jött ezért még erősebben dörömböltem. Végre neszt hallottam és csoszogást. Ajtót nyitott és álmos szemei azt sugallták, nem igazából örül nekem. Tessék!- mondta kissé erélyesen. Kezében kicsiny fáklyával kérdően állt előttem. Furcsa volt kék köntösében, nem erre számítottam. Arcvonása és hosszú őszes haja emlékeztetett csak egy indiánra. Segítséget kérek! –mondtam és arckifejezésembe beleadtam az összes reménytelenségem.

Rám nézett és megértette, hogy komoly dologgal zargatom ilyen késői órán. Gyertek!- invitált kimérten a lakásába. Meglepődtem a többes számon, de még nem firtattam. Beléptem és körül néztem. Egy nagy tér fogadott, pár kézzel készített bútorral. Szemben és bal oldalt egy-egy ajtó helyezkedett el, ami előtt állatbőrök helyettesítették a függönyt. Rámutatott az asztalnál egy farönkből készült ülőalkalmatosságra, jelezvén, üljek le. Szót fogattam. Átható tekintetével belém nézett, nagyon kék szeme volt. Kellemetlen csend volt, rosszul éreztem magam, mert tudtam ez egy vallatás szavak nélkül. Tudtam belém lát és Johnnak is éreztem a feszültségét.

Soha nem történt még ilyen John kommunikált és én nem hallottam csak éreztem. Hosszú percekig tartott mire rezzenéstelen tekintetét levette rólam a varázsló. Fel voltam készülve, hogy mindent el kell mondanom az öregnek, de nem volt rá szükség. Már mindent tudott. Képes beszélni a lelkekkel és John mindent elárult neki. Hozzám fordult. Megpróbálok segíteni, de nem garantált a siker. Rettentő nagy a negatív erő és nem szokványos gonosz szellemmel vagy démonnal van dolgunk. A saját belső indulataid kiszabadultak és önálló életet élnek. Utat tört egy másik dimenzióban, amit képes összekapcsolni a valós világgal. Saját magadat kell legyőzni. Menj át a szentélybe, nemsokára én is megyek-mondta és a középső ajtó felé biccentett, jómaga meg eltűnt a baloldali mögött. Félre húztam az állatbőröket és beléptem.

Borzongató látvány fogadott. Kör alakú hatalmas terem, boltíves mennyezettel és minden sziklából, A hegy gyomrában voltam. A falakon kicsiny fáklyák égtek kovácsolt tartójukban. A terem közepén tábortűz helye ahol gondosan elő voltak készítve a rönkök a tűz gyújtáshoz. Körülbelül 5-6 méteres körben, egymástól mértani pontossággal elhelyezett kőhalmok voltak. Mindezt két félkörívben körbefogta fél méter magas kőfal. Úgy nézett ki, mint valami vár romjai. Szorongtam, tudtam, hogy most egy teljesen más világba csöppentem. Átjárta a teret a misztikum. Idegen erők jelenlétét éreztem, valami nagy és hatalmas rezgés, bizsergés a tarkómon. Figyelnek! Borsódzik a hátam! Fehér Bölény belépett. Leesett az állam! Egy igazi indián állt előttem. Mokaszin, állatbőr nadrág és felső, csíkokkal festett arc és homlok és egy elképesztően gyönyörű toll fejdísz, ami a derekáig ért. Belépett a körbe. A kőhalmok és a „romok” közé leterített két kézzel szőtt kis szőnyeget. Biccentett fejével, hogy üljek az egyikre. Már nem volt furcsa a kommunikációja. Nem szeret sokat beszélni. Meggyújtotta a tüzet, ami nagyon furcsa volt, mert semmilyen tűzszerszámot nem láttam nála. Leültem az utasítás szerint, leginkább törökülésbe, az adott helyzetben ez tűnt a legésszerűbbnek. Újból eltűnt a függöny mögött, majd kezében két pipával jelent meg. Furcsák voltak. Majd egy méter hosszú és inkább egy furulyához hasonlított, mint pipához. Az egyik végén egy tölcsérhez hasonló kialakítás a másikon egy kis kerek nyílás volt, de az oldalán. Leült mellém a másik szőnyegre. Átadta az egyik pipát, nyújtott karokkal. Kicsit teátrálisnak tűnt a mozdulat, de illemtudóan, hasonlóképpen átvettem tőle. A pipa kürtője meg volt tömve, de nem nagyon tudtam rájönni mivel. Kicsit, mint a dohány és talán állatszőr is lehetett benne. Fogott egy parázsló ágat és meggyújtotta a sajátját majd átadta nekem, hogy tegyem ugyan azt.

Megtettem! Nagyon figyeltem, hogy elsajátítsam a használatát. Láttam, ahogy aprókat pöfékel egy-egy mélyebb szippantás után. Beleszívtam én is. John ekkor megszólalt- Nekem most kicsit mennem kell, de ne félj, itt leszek! Kérdésre nem hagyott időt, abban a pillanatban megéreztem a fájdalmat, ahogy elhagyta testemet. Kicsit őrülten, de folytattam a rituálét. Kezdett szédülni a fejem, már csak homályosan láttam az öreget és hallottam, ahogy ütemesen mormol valami teljesen idegen imát. Valakihez fohászkodik. Nem érzem a testem, súlytalanság állapotába kerültem. A füst gomolyog, és csak nézem meredten, ahogy testet ölt. Két farkas sziluettje rajzolódik ki belőle. Mintha felhőn feküdnének egymásba fonódva. Gyönyörű, fehér farkasok. Egy nőstény és egy hím. Átjár az erő, átjár a gyengédség, átjár az az összetartás, ami ebből a két gyönyörű fenevadból árad. A hím a szemembe néz. Fáklyaként lángol tekintete. Zihál, zihálok! Szívünk egyszerre ver, minden dobbanást ütemként hallom a fejembe. Tatam, tatam, tatam, tatam. A vér pörög a testemben.

Már rohanok! Nem is rohanok! Vágtatok! Körülöttem hegyek, sziklák, kövek és homok. Látok egy kiszögellést a sziklákon, felfutok rá és megpihenek egy percre. Csillagos az ég, tiszta az égbolt. A telihold látványa megbabonáz. Olyan távoli, olyan elérhetetlen, mint egy reménytelen szerelem. Fájdalmamban elkezdek üvölteni, de ez nem üvöltés, hanem vonyítás. Felszegem a fejem és még jobban hívom a hold lelkét. ÉN VAGYOK A FARKAS!!!!! Ösztöneim nem hagynak, érzem a veszélyt. Valaki bajban van és engem hív. Neki iramodok újra és tudom az irányt! Dühös vagyok, ölnöm kell!!! Ott van, már látom! Egy csodálatos indián lány áll a fánál, hátát neki veti a törzsének. Jókora husánggal próbálja magától távol tartani azt a jó néhány sakált, akik rátámadtak. A lány lába és karja is vérzik, már régóta tarthat a küzdelem. A dögevők nem adják fel egykönnyen ha könnyű prédát szagolnak. Odaérek! Méterekről vetem rá magam az elsőre. A nyakába marok, érzem, ahogy roppan a csigolya. Félre lököm és már a következő ellenfelemet teszem harcképtelenné. Őrjöngök! Pusztító vad vagyok, aki utolsó lehelletéig harcol. Nincs rá szükség, mert a gyáva férgek eliramodnak. Egy-kettőt még vakkantatnak futás közben, de nincs merszük visszafordulni. Körbe nézek, három tetem fekszik vérbe fagyva. Rám nem számítottak. Ismét felvetem fejem és most dicsőségemet üvöltöm a világba. Uuú, uuú, uuú! A lány a fa tövébe roskadt és hálás pillantást vetett rám. Lassú léptekkel közelítek hozzá, mellé fekszem és fejem az ölébe hajtom. Elfáradtam! A lány gyöngéd kezével simogat és dúdolni kezd egy törzsi dalt. Annyira lágy a hangja, annyira megható. Könny szökik a szemembe. Lelkünk összeforrt! Fehér Bölény hangját hallom elmosódva – Aludj! Itt nem eshet bajod! Elalszom!

Kissé kótyagosan ébredtem. Nem ismertem fel a környezetet és ez rossz érzést váltott ki. Emlékeim is nagyon lassan tértek vissza. Derengett az éjszakai szertartás és mintha küzdöttem volna, de foszlányokon kívül semmi nem állt össze. Jó reggelt! – köszöntött John. Megnyugtatott jelenléte. Elmondta, hogy a varázsló kérte, meg hogy amíg folyik a szertartás hagyjon el engem. Tisztának kellett lennem, a lehető legtisztábbnak. A szellemek világába csak úgy nyerhetek bebocsájtást. Leszálltam furcsa fekhelyemről. Egy falba vájt mélyedés volt, amibe ágy gyanánt kikészített birkabőrök voltak terítve. Nem volt kényelmetlen!

Belépett Fehér Bölény. Kezében tartott egy álom csapdát. Látszott, hogy kézi készítésű volt. A kör alakot vesszőből hajlították, a pókháló szerű mintát bele, vastag fonálból szőtték és valódi madártollak csüngtek az alján. Készítettem neked álomcsapdát!- mondta. A szellemek megszentelték, erejüket adták hozzá. A bagoly bölcsessége, a farkas kitartása és hűsége kíséri majd álmodat. A lelked keménysége és gyengesége fonódott bele, hogy segítsen harcodban. Az éjszaka megvívtad a csatád és a szellemek befogadtak téged. Segíteni fognak! Használd őket ésszel és szívvel! Köszönetet mondtam a nagy varázslónak. Ideje volt vissza indulni a valóságba, felvértezve a gonosz ellen.

Folytatom……..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: