Visszaút!!!

Elbúcsúztunk! Kételyek között ugyan, de teljes elszántsággal indultam vissza. Sajnos hazafelé ugyan olyan hosszú az út, mint idefelé. Nem túl elmés megállapítás, de igaz! Johnnal kielemeztük a történteket. Nem tudtam napirendre térni afelett, hogy mennyire valóságosnak tűnt az álom. Még mindig érzem a számba a sakálok vérének édeskés ízét, az indián lány puha érintését, azt a dühöt, ami elöntött, a védelmező ösztönt. Valóban meg akarom védeni, akit szeretek. Volt a lány szemében valami ismerős, valami közös. A szemek! Viktória szemei voltak! Ő érte harcoltam! Szeretnék örökre farkas lenni! Félelmetes, fenséges, erős és hűséges. Valahol belül mindig azonosultam vele. Ha valóban igaz, hogy minden embernek meg van az állatvilágban a megfelelője, akkor az enyém ez a gyönyörű állat. Eszembe jutott Viktória és ettől most John is szenvedett. Nagyon hiányzott neki. Akart rá emlékezni és nem is. Fájt a múlt, de egyben felemelő is a boldog időszak emléke. Az az érzés, hogy az embert a fellegekbe emeli a boldogság és aztán a pokolba taszítja a sors, az rettenetes. Egyáltalán miért nem tudjuk a sorsot irányítani. Meg van írva előre? Mi ez egy forgatókönyv? Valahol figyel egy rendező, aki ha kell utasítást ad és egyengeti a dolgok menetét? Akkor mi csak bábok vagyunk? A tudatunk sem a sajátunk, mert megszabják, hogy mit gondoljunk, miként cselekedjünk? Bizonytalan vagyok, nem tudom, higgyek –e benne. Nem tudom elképzelni, hogy ez egy irányított színjáték, ahol a végén a közönség tapsol. Ki a néző sereg? Ki irányít? Ez az egész csak kérdéseket vet fel, úgyhogy nem is töprengek tovább. Szar az élet! Ezzel zárom gondolat menetemet, mert jelen pillanatban csak ezt érzem.

Ahogy telik az idő és közeledünk otthonom felé, egyre idegesebb vagyok. Készülök a harcra, de ma éjszaka nem hiénákkal kell megküzdenem.

Előkotortam telefonom és felhívom barátomat. Helló Harry-üdvözöltem. Egy óra múlva hazaérek, gyere át, ha tudsz. Történt valami, amíg nem voltam? Nem Sam, semmi különös- válaszolta. Még egyelőre, sötétben tapogatózás megy, sikerült mellékvágányra terelni a nyomozást. Igaz már a fejemet követelik fentről, de úgy hiszem ez most a leg kisebb problémánk.  Rendben Harry, akkor várlak!- zártam le a beszélgetést. Sam! Mi lesz ha nem sikerül?- kérdezte John. Sikerülnie kell!- mondtam ellenkezést nem tűrő hangon. Láttad mire képes az öreg, láttad mit tud a szellemvilág. Nincs választásunk, hinnünk kell a sikerünkben. Én tudom és te is tudod, hogy van egy másik világ, egy belső világ, amit nem az emberek irányítanak. Titkos világ, de úgy érzem idő kérdése, hogy feltáruljon mindenki előtt. Elő fog lépni az árnyékból, mert úgy ahogy Gary úgy a többi lény is megmutatkozik. Az lesz az igazi káosz. A lelkek, a szellemek, az emberek és az álomlények mind egymás ellen fognak harcolni és nem fog eszükbe jutni, hogy tulajdonképpen saját maguk ellen küzdenek. Gigászi és értelmetlen csata lesz. Ez már nem az én problémám!- zártam le az elmélkedést. Beértem a városba. A víztornyot messziről látom, kiemelkedik a város szürkeségéből. Egy piros–fehér óriás néz az égtáj minden irányába. Hatalmas gömb fején, mint egy mosoly virít a város neve. Megérkeztem! Kapum elé gördültem és leállítottam hű társamat. Kiszállva megütögettem finoman a motorháztetőt. Megköszöntem neki hogy most sem hagyott cserben a hosszú úton. Beléptem a nappaliba, félelem és borzongás futott végig rajtam. Csend volt. Ezt nem szerettem, mert eszembe jutatta, hogy magányos vagyok. Már nagyon régen. A baleset után kezdődött. Viktória soha nem lett a régi. Nem tudta magát túltenni a tragédián. Általában szótlanul, olvasott vagy tévézett. Alig beszélt, csak azt, ami feltétlen szükséges volt. Kizárt engem is a világából. Magát hibáztatta, pedig ő is tudta, mélyen belül, hogy nem tehet semmiről. A sors akarta így. Megráztam magam. Most nincs szükség a rossz gondolatokra. Tiszta fej és tiszta lélek kell a győzelemhez. Rám fér egy fürdés, szagláltam magam köré. A testi tisztaság sem árt és egy kis felfrissülés. Előző esetemből tanulva csak langyos vizet engedtem a kádba, nem lenne jó, ha elaludnék idő előtt. Belemártóztam a vízbe és kicsit még hűtöttem is, biztos, ami biztos alapon. Nem időztem túl sokat, hiszen készülni kellett a nagy menetre.

Nem sokára megérkezett Harry, aki szemmel láthatóan tele volt kérdésekkel, hiszen nem mondtam el neki távollétem célját. Leültünk a nappaliba és részletesen elmeséltem neki mindent. A történteket is és az akció tervet is kiveséztük. Rázta a fejét, de nem ellenkezett. A történtek után, már nem mert hitetlenkedni. Szívesen tette volna, hiszen bele volt kódolva a hitetlenség, de saját tapasztalását nem tudta figyelmen kívül hagyni. Elkészítettünk mindent, ahogy az öreg indián javasolta. Utolsó ecsetvonásként még egy pici tincset kötöztem a hajamból az álomcsapdára, ahogy az utasítás szólt. Kell valami személyes rá, hogy hatásos legyen. Ennél személyesebbet nem tudtam kitalálni. Minden készen állt. Most is John nélkül kell mennem, ami nagyon sebezhetővé tesz és kicsit elveszett is vagyok nélküle. Ittunk egy whisky-t Harryvel és belevágtunk. John a maga fájdalmas módján magamra hagyott, de előtte még azt mondta- Itt leszek, mint mindig. Sikerülni fog! Lehunytam a szemem és átadtam magam az ismeretlen sötétségnek. Furcsa volt. Nem izgultam, nem féltem. Egyszerűen mintha érzéseim sem lettek volna, hagytam magam sodródni a végtelen feketeség tengerében. Tudtam, hogy történni fog valami. Kihegyeztem érzékeimet, hátha látok vagy hallok valamit, esetleg egy rezdülés vagy inger ér valamerről. Igazam lett. Először egy belső remegés fogott el. Az üres lelkem mintha könyörgött volna Johnért. Hirtelen sokszorosan fájt a hiánya. Fényt kezdtem látni, ami vonzott. Úgy éreztem ott nyerek enyhülést kínjaimra. Közeledtem. Szél zúgást és hullámok csapódását hallottam. Egy tengerpart rajzolódott ki előttem. Viktóriára gondoltam, ahogy megkértem a kezét. Ez nem az a part és nem az az álom! Egy ház áll távolabb a sziklás parton, tartó cölöpjeit a hullámok nyaldossák. Mutatós lakhely. Szebb környezetet ember nem kívánhat. Kilátás a végtelen tenger. Elképzeltem egy naplementét, amit a vízfölé nyúló teraszról, whiskymet szürcsölgetve nézek végig. Az épület másik oldalát gyönyörű pálma erdő veszi körül. Idilli kép, idilli táj. Ilyet csak nagyon tehetős emberek engedhetnek meg maguknak. Nem közelítek tovább. Nem tudok. Láthatatlan fal van előttem, ami nem enged. Lenézek a lábamra, nincs rajtam cipő, meztelen lábammal a forró homokot gyúrom. Két alak jelenik meg a ház teraszán. Kezükben ital és nevetgélnek. Egy fiatal huszonéves lány az egyik. Így messziről is tisztán látszik, hogy nagyon mutatós jelenség. A másik egy férfi, akit csak fotóról láttam eddig, de így is egyből felismertem. Ő Steve!

Hát ide menekítették és itt tengeti „sanyarú” életét. Elöntött a düh! Átakartam szakítani a korlátot, átszakítani a falat, hogy oda rohanjak, és puszta kézzel tépjem szét. Megtaláltam és most meg kell küzdenem a démonaimmal. Itt van előttem és elégtételt vehetek. Itt a pillanat, amire titokban hosszú évek óta vágyom. Nem tehetem, nem tehetem, nem tehetem! John segíts!!!- kiáltom, de nincs, aki meghallgasson. Mély levegőt veszek és eszembe jutnak a varázsló szavai. Ne hagyd, hogy a kétségek démonai megzavarjanak. Megpróbálnak befolyásolni, megpróbálnak hamis érzelmeket kelteni, de neked ellen kell állnod. Te farkas vagy és a szellemek veled lesznek. Lecsillapodtam. Nem vettem észre, hogy olyan nyomokat hagytam a homokba, mint a bika, aki támadni készül, lehet még fujtattam is. Erőltettem elmémet, szerettem volna figyelmeztetni Steve-et minden ellenérzésemet félre dobva. Szerettem volna megakadályozni a tragédiát, de egy erős burok elválasztott a két embertől és nem tudtam sem erővel sem agyi hullámokkal áttörni. Kétségbe estem, nem tudtam hogyan tovább. Ekkor egy hang szólalt a fejembe-Sam! Hallasz engem Sam? Boldogság járt át. Te vagy az John? Jó hogy itt vagy. –mondtam. Nem Gary vagyok! – a választól teljesen lefagytam és rémület járta át a testem. Még soha sem szólt hozzám. Kapcsolatunk úgymond plátói volt. Láttam őt, éreztem őt, de soha sem gondoltam, hogy ő is tud rólam. Hogy lehet ez? Én alkottam, belőlem táplálkozik, de most teljesen különállóként jelenik meg. Rádöbbentem, hogy már abszolút nem irányítom. Tökéletesen önálló jelenség. Sam, ne harcolj ellenem!- folytatta. Nem nyerhetsz. Enyémek az érzelmeid, enyém a dühöd, a gonoszságod. Enyém a bosszúd és veled ellentétben én nem félek beteljesíteni. Legyünk egy csapat, fogjunk össze és többé nem bánthat senki! Hangja egyre erősödött, tükrözte dühét és az enyémet is. Sam, ugye nem akarod újra átélni azokat a megaláztatásokat, amit tettek veled ezek az emberek? Ugye nem akarod azt a kínt, amit okoztak neked? Megérdemelték, amit kaptak! Már nagyon régen meg kellett volna tenned. Ez mind benned volt én csak végre hajtottam álmaidat. Boldognak kellene lenned! Hát örülj neki és hagyj, hogy beteljesítsem vágyaidat. Ne akadályozz!! Ezt már nagyon fenyegetően mondta és elhallgatott. Gary!- szólítottam meg, ami nagyon furcsa volt ennyi év szótlan „ismeretség” után. Nem teheted! Meg kell értened, vannak erkölcsi és emberi szabályok. Nem csinálhatod azt amit szeretnél, néha békét kell kötni önmagaddal. Sok rossz és sok fájdalom ért valóban, de itt vagyok, élek és ezt senki nem vette el tőlem. Én sem tehetem ezt másokkal. Erre valóak az álmok, az a másik világ ahol megteheted, amit szeretnél, ahol senki nem von felelősségre, ha rosszat teszel. Ahol lehetsz szuperman vagy egyszerű koldus, bármi, ami szeretnél, de csak ott, abban a világban. A mi életterünkben másak a szabályok. Itt is vannak jók és rosszak. Felállítottunk magunknak korlátokat, amivel fenntartjuk az egyensúlyt és igyekszünk betartani. Ha azt tennénk, amit te akkor eluralkodna a káosz a világban. Nem engedhetlek ki innen, nem vállalhatom, hogy ilyen gonosz erőt szabadjára engedjek. Sam, te örök optimista- üvöltötte Gary. Mit képzelsz, ha jót teszel, akkor az emberek is jobbak lesznek. Nem, nem lesznek azok, ugyanúgy a sárba fognak tiporni, ugyanúgy beléd taposnak és nem fognak sajnálkozni. Nem fogják azt mondani- Jajj, de sajnálom, ő egy jó ember volt. Magasról tesznek rád Sam!

Tudom Gary, de ez az én világom és te nem férsz bele!- kiáltottam, most már én is erélyesen. Nem érted a lényegét! Az álom az álom! Az emberek úgy működnek, hogy van jó és rossz oldaluk. Képzeletükben minden előfordulhat, de csak elenyésző részük próbálja megformálni, megvalósítani azokat. Ez különböztet meg minket az állatoktól, hogy gondolkodunk, és nem ösztönből cselekszünk. Hagyd abba Gary és álmodjunk tovább együtt, ahogy régen tettük! Nem lehet, nem tehetem Sam! Be kell fejeznem, csak akkor tudok megnyugodni, akkor tudunk megnyugodni! Elhallgatott, nem szólt többet! A vészjósló csend semmi jót nem ígért. Előttem a levegő elkezdett vibrálni majd, mint függőleges víztükör feszült elém. A kicsiny fodrozódások jelezték csak, hogy ott van valami. Mögötte a szobám jelent meg. Ott vagyok, mélyen alszom. Harry mellettem, mint jó testőr rezzenéstelen arccal figyel, készen arra, ha bármi történik, beavatkozzon. A szemközti fal viszont a vízparti házat, benne a két emberrel vetíti. Át akar menni Gary, ahogy szokott. Rajtam keresztül! Meg is jelent sziluettje a „víztükör” előtt. Köpenyt viselt, mint a vámpírok a filmeken. Fekete volt és félelmetes! Kezeit a fal felé nyújtotta és jött az energianyaláb. A fal közepe kezdett szét nyílni. Nem várhatok tovább! Hallom egyre hevesebben verő szívem dobogását. Az adrenalin elönti testem, és támadok! Vágtatok Gary felé és csak az jár a fejembe, hogy megfogom állítani. Meg kell állítani! Lihegek, nyál csorog a számból. Már farkas vagyok! Elérem Garyt! A torkának esem, mielőtt megfordulhatna. A vér szaga eltelíti az orrom. Még jobban megvadulok. Tépem, szaggatom, ahol érem. Erős vagyok! Gary gyengül és mindenképp szeretne átjutni. Már elég nagy a nyílás megpróbálja átvetni magát rajta, de megdöbbenésére, mint pókháló fogja meg valami és körbe veszi. Minél jobban kapálózik, annál szorosabban gabajodik bele. Működik az álomcsapda!  Kihasználom a lehetőséget és utolsó csapást mérek rá. Hosszú éles karmomat mélyen merítem szívébe és feltépem mellkasát. Lehanyatlik, nem mozdul többet. Vérrel áztatott fejem felszegem s világgá üvöltöm győzelmemet. A távolból egy öreg indián imája hallik. Vége. Még szaporán veszem a levegőt, de megkönnyebbülve nézek végig most már saját testemen. Sikerült! Megállítottam, elpusztítottam! Alhatok! Végre nyugodtan alhatok! Lökést érzek mellkasomban és fájdalmat. Sötét lett ismét. Lassan nyitom ki a szemem. Ismerős arc néz rám. Sam, jól vagy?- kérdezte Harry. Ugyan ezt kérdezte John is szinte Harryvel egyszerre. Igen! Jól vagyok! Nagyon jól!- válaszoltam. Felültem az ágyban, kissé kótyagos voltam, de Harrynek elmeséltem a történteket. Figyelmesen hallgatott és jelentőség teljesen megkérdezte- és most mi lesz? Mi lenne Harry? Visszatérünk az életünkhöz és merünk álmodni! Szárnyaltam a megkönnyebbüléstől! Úgy hittem ennél nehezebb lesz. A szellemek ereje hatalmas, nagyobb mint a bosszú démonáé. Nagy áldozatok voltak, de győztünk! Barátom töltött egy Whiskyt és átnyújtotta nekem. Éreztem a nyugtató nedűt amint lecsorog a torkomon, jól esett ez az égető érzés. Emeltem poharam, repetát kérve Harry felé, ám abban a pillanatban megelevenedett a szobám fala.

Ismét a tenger parti ház jelent meg előttem. A két ember mit sem sejtve nevetgélt a teraszon. Nem, nem, nem lehet! Ez lehetetlen! Kiáltottam, és kiejtettem a poharat a kezemből. Körbe néztem, segítséget várva, de sem Harry sem John nem volt sehol. Rám szakadt a világ összes kétségbeesett sikolya. Legalább is úgy éreztem. Összeomlott a világ! Remegni kezdett minden, megkapaszkodtam volna, ha lett volna miben. A nagy semmiben lebegtem, csak a tenger és a ház volt előttem. Aztán a végzetes csapás amit Gary mért a házra. A rejtélyes energia, ami egyenest az épület tartó pilléreit zúzta porrá. Mint kártyavár zúdult az építmény a sötét habok közé, maga alá temetve a két emberi lényt kiknek a sikolya még percekig csöngött a fülembe. Most Steve-nek is vége! Másodpercekig nem tudtam, hogy örüljek vagy ne. Szégyelltem magam, mert egy kis megkönnyebbülést éreztem. A bosszú keserédes íze elöntötte szívem. A fiamat ez nem hozza vissza! A háborgó tenger és a felhők vonalába megjelent Gary arca. Hozzám beszélt. Először nem értettem, mert az agyam nem akarta befogadni az információt. Leblokkoltam a történtek hatására. Érted már Sam!- dörgött a hangja. Elpusztíthatsz! Majd újra teremtesz! Belőled vagyok, nem tudsz megszabadulni tőlem. Az élet életet teremt, a halál elmúlást hoz, a bűn bosszúért kiált. Ezen meg te nem tudsz változtatni. Kínoz, a múltad ezért nem léphetsz ki az árnyékodból. Voltam, vagyok és leszek, míg te is vagy! Még találkozunk Sam! Gúnyos mosollyal az arcán köddé vált, csak a felhők gomolyogtak tovább, sötéten, vészjóslón. Felébredtem! Ismét, de most valójában! Az ismerős arc megint! Sam, jól vagy?- kérdezett két társam egyszerre. Megráztam a fejem. Nem! Egyáltalán nem vagyok jól! Elgyötörten néztem magam elé. Most mi legyen?- tettem fel a kérdést hangosan, de leginkább magamnak címezve. Az ördögi kör teljesen bezárult és fogalmam sincs, miként szakítom meg. Egyszerű kiejteni a szánkon, hogy a Gordiuszi csomót egyszerűen szét kell vágni. Jelen pillanatban nem tudom melyik az alkalmas fegyver erre a célra. Létre hoztam egy szörnyet, akit nem tudok elpusztítani. A saját haragom élteti és nem tudom megtenni azt, hogy mától nem bánt semmi, hogy mától nincs bennem rejtett gyűlölet. Nem szabályozhatom az érzelmeimet. Kiüríthetem az elmém, de csak rövid időre, csak átmeneti megoldás. Az álmoknak nem tudok gátat szabni, így Garynek sem. John hallgatott. Belülről háborgott bennem. Átjárt a szenvedése. Viktória következik, ezt tudtuk mind a ketten.

Folytatom…….

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: