Happy End?

Kegyetlen évek jöttek a baleset és a kicsi halála után. Viktória soha többé nem lett önmaga. Az ön marcangolás, teljesen tönkre tette, úgy fizikailag, mint lelkileg. Hosszú ideig próbáltam támasza lenni. Vigasztaltam, kísérleteket tettem vissza hozni a való világba, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Mint egy dacos kamasz, mondott mindennek ellent, ami arra irányult, hogyBővebben: “Happy End?”

Visszaút!!!

Elbúcsúztunk! Kételyek között ugyan, de teljes elszántsággal indultam vissza. Sajnos hazafelé ugyan olyan hosszú az út, mint idefelé. Nem túl elmés megállapítás, de igaz! Johnnal kielemeztük a történteket. Nem tudtam napirendre térni afelett, hogy mennyire valóságosnak tűnt az álom. Még mindig érzem a számba a sakálok vérének édeskés ízét, az indián lány puha érintését, aztBővebben: “Visszaút!!!”

A főnök

John! Szerintem ez nem ilyen egyszerű! Nem minden fekete vagy fehér! Lehet szürke is! Nem Steve-vel teszünk jót, hanem a többi emberrel, akik bár bűnt követtek el, de nem érdemelnek halált. Rendben Sam, csináljuk, de a véleményem megmarad!- tett pontot John a beszélgetés végére. Kis erőlködés árán visszatértünk az autóútra és folytathattuk megkezdett utunkat. InnentőlBővebben: “A főnök”

Tragédia

Steve gazdag szülők elkényeztetett gyermeke volt. Megszokta kicsi korától, hogy az van amit ő akar. Bármit tehet apuci úgy is elsimít mindent. Így teltek az iskolás évei és utána a fiatal felnőtt élete is. Rengeteg stikli és néha még bűncselekmény is száradt a lelkén. Mindig jött a pénz és fater aki kihúzta a slamasztikából. NemBővebben: “Tragédia”

Sors

 Harry mozdulatlanul, készenlétben állt. Érzékszerveivel minden szösszenetre figyelt és a fejében az utasítás járt- Mindenre figyelni és azonnal ébreszteni, ha valami szokatlan történik. Keze ügyében volt a szerrel átitatott vatta, amit arra szoktak használni, ha valaki elájul, magához térítsék. Tudta minek kell következnie. Katona volt mégis félt, mert olyan ellenséggel került szembe, akit nem ismertBővebben: “Sors”

Dilemma

Meg kell találnunk Oleget!!!Figyelmeztetnünk kell, bár nem érdemeli meg azért amit tett. A halál túl nagy ár!! Nem tudjuk hol él ,azóta nem hallottunk róla. Harry segíthet- mondta John. Igazad van!!! már tárcsáztam is . Megkértem a barátomat nézzen utána a rendőrségi adatbázisban hátha szerepel valahol Oleg tartózkodási helye. Ha megtaláljuk figyelmeztetjük a veszélyre ésBővebben: “Dilemma”

Dübörgés

Gondolkoztam merre is lépjek, hogyan tovább a napnak a nagy része már elszaladt. Úgy döntöttem elébe szaladok a dolgoknak és felhívom Harryt, meg kell szereznem a lehetőséget, hogy kettesben beszélhessünk vele, ha ő hív be magához már nem tudom előadni képtelen történetemet és esélyem sincs bizonyítani. Elnehezült kezemmel, mélylevegőt véve megnyomtam a hívó gombot. Kicsöng!Bővebben: “Dübörgés”

A segítség

Az első lehajtónál visszafordultam az úton. Már tudtam, hogy lőttek a pihenésnek. Megnézem közelről mi történhetett. Bizonytalan lettem, mert semmiféle előérzetem nem volt most. Lehet, hogy csak véletlen baleset, nem gondolod John? Lehet, de valljuk be felettébb gyanús, hogy megint olyan emberrel történik, akivel kapcsolatban álltunk. Az autómentő mellé értem a sportkocsi maradványai már aBővebben: “A segítség”